Az Indiai Űrkutatási Szervezet 2008. október 22-én lőtte ki a Chandrayaan-1 nevű űrszondát, melynek az volt a feladata, hogy 11 különböző műszerével alaposan körbevizslassa a hozzánk legközelebbi égitestet, a Holdat.
Miután a szonda 100 kilométeres távolságban összesen 3400-szor kerülte meg a Holdat, 2009. augusztus 29-én elnémult. Akkor azt hitték róla, hogy az apró, alig másfél méter széles eszközt örökre elnyelte az űr sötétje, de az Amerikai Űrkutatási Hivatalnak köszönhetően most megint hallhattunk róla.
Erre egyébként elenyésző volt az esély. Egyrészt egy ilyen piciny tárgyat kiszúrni egy égitest mellett egyáltalán nem könnyű, másrészt pedig egyes szakemberek azt gondolták, hogy a Chandrayaan-1 a Hold egyenetlen gravitációs vonzásának köszönhetően pályakorrekció nélkül már régen becsapódott a Hold felszínébe.
A NASA azonban elkezdett tesztelni egy új radar alapú technológiát, mellyel igazából a jelenleg is aktív Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) nevű szonda helyét akarták hajszálpontosan meghatározni. Az LRO-t nem sokkal a Chandrayaan-1 elnémulása alőtt küldték föl az űrbe azzal a feladattal , hogy a kistestvérünkön víz és egyéb, eddig ismeretlen nyersanyagok után kutasson.
Az LRO felkutatása végül gyerekjátéknak bizonyult, ezért a NASA-nál egy kicsit komolyabb feladat után néztek. A szakemberek elkezdtek a Chandrayaan-1 után kutatni, mely egy pályakorrekciót követően, 200 kilométerre távolodott el a Holdtól, amikor az indiaiak elveszítették vele a kapcsolatot.
Nagyjából belőtték a Hold északi sarkát, mint az elveszett szatellit lehetséges helyét, és ezt a hatalmas területet a kaliforniai Goldstone-ban lévő mélyűri kommunikációért felelős hálózat antennáival mikrohullámú sugarakkal kezdték bombázni. Az ötlet az volt, hogy ha ezeket a sugarakat valamilyen kis méretű tárgy keresztezi, azt az érzékelők észlelni fogják, és pontosan ez is történt: egy apró objektum kétszer is elhaladt az adott területen néhány óra alatt. Ez a valami pontosan olyan sebességgel keringett a Hold körül, mint amilyen sebességgel a Chandrayaan-1 is haladt az elnémulása idején.
Amikor a szakemberek minden kétséget kizáróan megállapították, hogy éppen az elveszett indiai műholdat sikerült megtalálniuk, az is kiderült, hogy a szatellit az eltelt majdnem nyolc év alatt szinte semmit nem veszített a sebességéből, és a pályája sem módosult egy jottányit sem.
A Chandrayaan-1 munkáját egyébként illik nagyon szépen megköszönni, ugyanis a kis szatellit nem csak India első Hold-expedíciója volt, de ez az eszköz volt az első, melynek segítségével sikerült bizonyosságot találni a felől, hogy a Holdon - igaz, kőkeménnyé fagyva, de - található víz.
India egyébként éppen készül felküldeni a Chandrayaan-2 szondát, melyen már egy leszállóegység is helyet kap majd, és mely előre láthatólag jövőre fog elstartolni.
(via)
Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
