Scotty Allent, a Strange Parts nevű YouTube-csatorna frontemberét már ismered, hiszen ő volt az, aki kínai piacokon vásárolt alkatrészekből maga rakott össze egy tökéletesen működő iPhone-t. Most megint dobott egy érdekeset.

Amikor az Apple kukázta a jack-csatlakozót, sokan csak nehezen tudták megemészteni a döntést, lévén egy kiforrott, olcsó, jól bevált technológiáról beszélünk. Scotty is az elégedetlenek közé tartozhatott, de ő nem állt meg a füstölgésnél, hanem elhatározta, hogy ha már az almás cég nem épít neki jack-csatis iPhone-t, hát majd épít ő magának.

Mint kiderült, ehhez nem csak erős elhatározásra van szükség, hanem igen komoly szakértelemre, rengeteg pénzre és időre. Scotty-nak a projekt kerek 17 hétig tartott, mely alatt több ezer dollárt kellett elköltenie alkatrészekre, szétszerelhető iPhone 7-ekre és különböző adapterekre, átalakítókra. A munka során vennie kellett egy 3D-nyomtatót, mikroszkópot és más fejlesztői kütyüket, majd végül saját magának kellett nyomtatott áramkört csinálnia, hogy működésre bírja a csatlakozót.

A terv végrehajtása egyáltalán nem volt zökkenőmentes, emberünk többször is gondolkodott azon, hogy hagyja a francba az egészet. Végül úgy sikerült megoldania a dolgot, hogy beépített az iPhone-jába egy lightning-jack átalakítót, mely csak akkor működőképes, ha a telefont éppen nem töltik, de ettől eltekintve a jack-csatlakozós iPhone 7 tökéletesen működik.

Ebben a videóban megnézheted a nagy kalandot, ha pedig utána akarod csinálni, itt találhatsz részletes leírást a műveletről. (Nem akarod utána csinálni.)

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Miért olyan rohadtul fontos Trumpnak Grönland?

Még az űrből is látszik a teljes Magyarországot borító hótakaró

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.