Kevés? Sok?

A Bordeaux-i Nemzeti Műszaki Intézet kutatója, Jean-Marc Salotti egy matematikai egyenletrendszer segítségével kiszámolta, hogy hány ember kellene a Mars gyarmatosításához:

110 fő.

Salotti szerint ennyi ember már elég lenne az új civilizáció alapjainak letételéhez, vagyis ahhoz, hogy kialakítsák a marsi élet fenntartásához szükséges feltételeket – ez a 110 fő mind egy nagy oxigénbúra alatt élne.

A kutató alapvetően két tényezőt vett alapul a (lét)szám meghatározásánál, a kapott számot pedig ezek viszonya határozza meg: mennyi a túlélést biztosító tevékenység, illetve azok elvégzéséhez mennyi idő állhat a telepesek rendelkezésére (az alváson, pihenésen, tisztálkodáson, étkezésen és stb. tevékenységen kívül).

Fura rengések voltak a Marson, egyelőre nem tudnak rá magyarázatot adni a kutatók

A vörös bolygónak nincsenek tektonikai lemezei, amik esetleg előidézhetnék.

(Forrás: Qubit, Nature, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
24% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve