Egy Google Pixel 6 Pro feszült neki egy iPhone 13 Pro Maxnak.

A PhoneBuff nevű YouTube-csatorna ismét megversenyeztetett egymással két telefont, most a Google csúcstelefonját, a saját chipjével felszerelt Pixel 6 Próját küldték csatába az Apple legerősebb telefonjával, egy iPhone 13 Pro Max ellen, hogy aztán kiderüljön, hogy van-e és ha igen, mekkora a sebességkülönbség a két készülék között – na, lássuk akkor:

A sebességtesztet során egy robotkar segítségével mindkét készüléken megnyitnak mindenféle appot, köztük a kép- és videószerkesztővel még feladatokat is végeztetnek, értelemszerűen a nyertes és így a gyorsabb nyilván az a készülék, amelyik előbb végez a rábízott feladatokkal.

Bár az elején necces volt, de az iPhone 13 Pro végül másodpercekkel, konkrétan négy másodperccel verte a Pixel 6 Prót, majd a RAM-teszt során ebből a négy másodpercből hat lett – hozzátennénk, hogy te semmit nem tapasztalnál ebből.

Korábban már egymásnak eresztette az Apple és a Samsung csúcskészülékét:

Eközben:

Ilyen feltételeknek kell megfelelnie a következő magyar űrhajósnak

A hazaszeretet például elengedhetetlen kritérium.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve