Évente háromszor is betakaríthatják a gyorsan növő fűféléket, így az azokból készült építőanyag sokkal több szenet köt meg, és még jobb tulajdonságai vannak, mint a rétegelt fapanelnek.

Akár részben fűből is készülhet a következő házunk, legalábbis a Plantd cég eredményei alapján. Josh Dorfman még a pandémia idején indított fenntartható bútorgyártással foglalkozó startupot, majd végignézte, ahogy a fa ára az egekbe szökik. Egyre nehezebb volt minőségi faanyagot találni, el kellett hát gondolkozni valamilyen alternatíván.

Akkoriban került kapcsolatba két korábbi SpaceX-mérnökkel, akiket viszont más okból foglalkoztatott a probléma: azt kapiskálták, hogy új típusú építőanyagokkal nagy léptékben is felgyorsíthatják a szén-dioxid-megkötést.

Bár a növésben lévő fák is megkötik a CO2-t, de mint rájöttek, a gyorsan növő fűfélék még többet kötnek le – ráadásul házépítéshez használható szerkezeti paneleket lehet belőlük építeni.

„A fákat el is felejtettük” – mondta Huade Tan, aki korábban a SpaceX űrhajóinak fejlesztésében vett részt. Tan, Dorfman, valamint egy másik korábbi SpaceX-mérnök, Nathan Silvernail Észak-Karolinában megalapították a Plantd startupot, hogy újfajta építőanyagot dobjanak piacra.

Pontosan nem árulták el, melyik évelő fűfélét választották, mindenesetre egy olyat, ami 6-9 métert is nő egy év alatt, így sokkal gyorsabban köti meg a levegőben lévő karbont. Míg az ipari felhasználásra termelt fenyőfát 15 évente lehet kitermelni, addig a gyorsan növő füveket egy évben akár háromszor is betakaríthatják, és folyamatosan újra nőnek. És mivel sokkal gyorsabban nő, az ellátási láncok problémái is megelőzhetőek vele.

A csapat saját automatizált, moduláris berendezéseket fejleszt ki, amelyek felaprítják és újra összerakják a fű rostjait, hogy falakhoz, tetőkhöz és aljzatokhoz használható szerkezeti paneleket gyártsanak belőlük.

A fű – akárcsak a fa – erős cellulózrostot tartalmaz, aminek a feldolgozására vannak bevett módszerek, de a startup egyedi fejlesztésekkel növeli a végtermék minőségét, miközben alacsonyan tartja a költségeket, és csökkenti a gyártás szénlábnyomát. Hamarosan képesek lesznek új típusú CLT-t (keresztrétegelt fapanel) gyártani, ami erősebb, könnyebb és ellenállóbb a nedvességgel szemben, és amivel ki lehet váltani a szén-dioxid-intenzív acélt és betont. A cél, hogy a végfelhasználó pontosan úgy használhassa a terméket, mint annak elődeit.

Irány a farm!

Egy helyi gazdálkodó még az idén elkezd füvet termelni a cég számára több hektáron, és Dorfman szerint más farmerek is érdeklődnek: „Észak-Karolina a dohány vidéke. De a dohánytermesztők már nem akarnak dohánnyal foglalkozni, környezetbarátabb és gazdaságilag fenntarthatóbb terményt keresnek.” A cég szerint az Egyesült Államokban elég kihasználatlan termőterület van a további terjeszkedéshez.

Mivel évente 0,8 gigatonna faanyagot termelnek ki világszerte, a befektetők is úgy látják, a Plantd arra halad, amerre a világ, jelentette ki Dorfman.

(Forrás: Fast Company, fotó: Plantd)

Ez is érdekelhet:

Így készült a víz alatti bringaparkoló Amszterdamban

Amszterdam nyílt szívműtétje három éven át tartott, de itt egy percben láthatod – meg újabb másfélben a végeredményt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában