Amszterdam nyílt szívműtétje három éven át tartott, de itt egy percben láthatod – meg újabb másfélben a végeredményt.

Amszterdam központi pályaudvara mellett, durván egy focipályányi területen épült meg a város (és Hollandia) új csodája, a víz alatti bicikliparkoló. A helyszín kiválasztása nem véletlen: a város legnagyobb, közel hétezer bicikli tárolására alkalmas garázsa közvetlen összeköttetésben van a vasúttal, ami jól jellemzi a holland szemléletet, miszerint tömegközlekedéssel és biciklivel praktikusan bejárható az egész ország.

Éppen ezért a Stationspleinen a saját bringádat is lerakhatod, de megosztott biciklit is bérelhetsz.

 

Azért a kész építmény sem piskóta, ebben a videóban Pieter Visser projektmenedzser mutatja be a január végén átadott bringagarázst.

A szépen megvilágított, kissé futurisztikus tér oldalfalaira a város különböző részeit ábrázoló artwork és a város történetét bemutató graffiti is jutott.

Odabent szerviz is van (továbbra is a praktikus gondolkodás jegyében), és élőben lehet követni, éppen mennyi szabad parkolóhely van.

Azért ez Hollandiában is különleges projektnek számít: 12 évbe telt, míg valóra vált az első ötlettől kezdve, 50 millió euróba került, ami a víz alatti építkezés kihívásait tekintve valahol érthető is.

A népnyelv mint „Amszterdam nyílt szívműtétjét” emlegette az építkezést, mivel a város egyik legforgalmasabb részén, a közlekedés és a hétköznapi élet fenntartása mellett vezényelték le azt. Pár kilométerrel odébb, a IJboulevardon épül egy másik, négyezer kerékpár tárolására alkalmas víz alatti garázs is, amit ebben a hónapban adnak majd át.

Közben Budapest belvárosában utólag gondolkodunk el a felújított Lánchíd használatáról:

Na most akkor menjenek át az autók a Lánchídon vagy ne menjenek?

Szerintem menjenek. Ki is fejtem féltucat gondolatban, hogy miért menjenek. És hogy hogyan menjenek.

(Fotók: Dutch Cycling Embassy / Facebook)

Ez is érdekelhet:

Bolgár és lengyel is van a világ legmenőbb felhőkarcolói közt

Egy oázis Amszterdam üzleti negyedében ez az extravagáns épület, amit a világ legjobb felhőkarcolójának választottak. A győzelem nem meglepetés, de a bolgár 3. hely annál inkább.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Nagyjából ez a sors várna a Földre, ha ütközne egy kisebb bolygóval

Így csekkold le gyorsan, hogy megszerezték-e valamelyik fiókod jelszavát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés