Életszimulátor, autóverseny, logikai és ügyességi játék is megjelenik az LG tévéjére.

Az LG 3D-s tévéjéről már sok szépet és jót írtunk tesztünkben, például, hogy kapunk hozzá Dual Play szemüveget is, amellyel az LG megoldotta az osztott képernyő problémáját. A forradalmi technológia és a lenyűgöző megjelenítés viszont mit sem ér, ha nincsenek hozzá megfelelő színvonalú játékok, és bár feltételezzük, hogy a legtöbben inkább a legújabb generációs konzolokkal fogják kiaknázni a tévé adottságait, az LG gondoskodik róla, hogy azok se maradjanak szórakozás nélkül, akiket mindeddig elkerültek a Microsoft és Sony játékgépei. A CES-en négy, Androidon már nagy sikereket elért játék 3D-tévére optimalizált változatát mutatják be.

A beharangozott címek közül a legismertebb nyilvánvalóan a The Sims Freeplay, amely a 150 millió példányban elkelt The Sims sorozat okostelefonokra optimalizált változata. Az ígéretek szerint a játékot a tévé különleges, Magic Remote távirányítójával lehet majd irányítani, emellett a telefonunkra is letölthetünk egy, a játékhoz készült távirányító-alkalmazást.

A logikai játékok kedvelői biztosan örömmel fogadják majd a Where’s My Water-t. A Disney közönségkedvenc krokodilfürdetős játéka, amely kilencven ország alkalmazásboltjában vezeti a legtöbbször letöltött játékok listáját, szintén elérhető lesz az LG tévéjén.

A már említett Dual Playt használja ki a Mini Motor Racing, amely a Micro Machines által kikövezett úton haladva hozza el az egymás elleni autóversenyzés élményét 3D-ben. Az ügyességi játékokat az Air Pengiun képviseli, amelyet Androidon a telefon accelerométerével lehetett irányítani, a tévés verzióban viszont feltehetőleg szintén a távirányító segítségével ugrálhatunk majd jéghegyről jéghegyre.

Tovább: Január legjobban várt játékai Extrém nyaralás grátisz vérfürdővel – Far Cry 3-teszt A Tech rovat legfrissebb hírei
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés