Ez alapján ismer fel téged, és javaslatokat is tesz, mit kéne változtatnod az életeden.

A Withings egészségügyi technológiai vállalat bejelentett egy intelligens eszközt, amivel a fürdőszobánk kényelméből elemezhetjük a vizeletünket az egészségünk érdekében. Ehhez mindössze annyit kell tennünk, hogy a vécécsészébe helyezzük ezt a kavics alakú, U-Scan névre hallgató okoseszközt és lepisiljük – ezt itt:

Az eszköz USB-C -vel tölthető

A Withings Health Mate alkalmazáson keresztül pedig ellenőrizhetjük az eredményeket, többek között megtudhatjuk, mennyire vagyunk hidratáltak, milyen az anyagcserénk, a vitaminszintünk, a pH-egyensúlyunk és még számos egyéb dolgot, amiket aztán akár az orvosunkkal is megoszthatunk.

Az U-Scan nemcsak egy kvázi házi labor szerepét tölti be, ugyanis ajánlásokat is tesz arra, hogyan lehetne javítani a szükséges értékeken az egészségünk megőrzése/javítása érdekében.

Ugyanakkor van egy hátránya, egy ilyen eszközt csak egy ember tud használni, és nem is lehet rajta kifogni, merthogy radarja elemzi a vizeletsugár ívét, ezzel kiszűrve azt, hogy más vizeletét elemezze.

(Forrás: Mashable, fotó: Withings, nyitókép: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Soha többé nem felejted el lehajtani a WC fedelét öblítés előtt

Lézerrel világítottak meg egy WC-t öblítés közben, ami kétségtelenül gyönyörű látványt eredményezett, ugyanakkor látva, hogy mivel jár, egyben borzasztó is.

Van egy magyar találmány, ami képes a rákos sejteket másodpercek alatt „kiszagolni”

Hatékony és pontos, igazi áttörést jelent a rák elleni küzdelemben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Még az űrből is látszik a teljes Magyarországot borító hótakaró

Teljesen leállt Ferihegy az extrém téli időjárás miatt

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.