Hasznos kisokos a Milyen jelszókat ne használjunk című kézikönyvhöz. Bár sok újdonságot nem fog tartalmazni, már maga az is meglepő, hogy néhány brutálszar atomgyenge jelszónak mintha bérelt helye lenne a listán.

A SplashData az elmúlt évekhez hasonlóan ismét előrukkolt a leggyengébb jelszavakkal. A népszerűség persze általában a siker egyik értékmérője, de nem a jelszavak esetében. Merthogy a lista összeállítása során 5 millió olyan jelszót használtak fel, amelyet valahogy kiszivárogtattak.

Hiába annyi hír hekkertámadásokról, ellopott adathalmazokról, feltört fiókokról, a listát továbbra is az 123456 vezeti, majd követi a password – mintha egyesek sosem tanulnának a hibái(n)kból. De a dobogó harmadik fokáról a qwerty leszorult, és az 12345678 vette át a helyét. A huszonötös listán van még admin, login, starwars, hello és football is. Nagyon kreatív jelszavak, ugye.

Forrás: SplashData

Arra egyébként sok jó javaslat van, hogy miként alkossunk erős jelszavakat – amelyeket közben meg is tudunk jegyezni –, de amit mindenképp érdemes szem előtt tartanunk, hogy álljanak változatos karakterekből, azaz legyen benne szám, kis- és nagybetű, illetve különleges karakter is, és az sem árt, ha legalább 12 karakterből áll.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Leállnak a Wizz Air rendszerei a hét közepén

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve