Az Apple társalapítója a Novathon konferenciára érkezett hazánkba, ahol többek között a Facebookról és a Steve Jobsszal való kapcsolatáról is beszélt.

Bár a CIB Bank és az Intesa Sanpaolo által szervezett konferencia elsősorban a pénzügyi szolgáltatások jövőjéről, a bankszektor digitális átállásáról szólt, Wozniak előadásának középpontjában inkább az olyan általánosabb témák álltak, mint az IoT, a mesterséges intelligencia és a Facebook - na meg persze az Apple-nél töltött évek és Steve Jobsszal való kapcsolata.

Az IT-s körökben ma már gyakorlatilag rocksztár státuszba emelkedett "Woz" hárommegyed órán keresztül beszélt a Kongresszusi Központban összegyűlt, nem kis számú közönséghez. Néhány érdekesség abból, amit mondott:

  • Bár nagyon eltérő karakterek voltak, Steve Jobsszal soha nem volt nyílt konfliktusuk. Wozniak szerint az Apple másik alapítójával tökéletesen kiegészítették egymást: ő tudta, hogy kell megtervezni a dolgokat, Jobs pedig tudta, hogy kell eladni azokat.
  • Nem hiszi, hogy a mesterséges intelligencia valaha is utolérné az embert.
  • Szereti az Internet of Things megoldásokat, ugyanakkor nagyon kiszolgáltatottá is tehet. Példaként azt hozta fel, hogy Kalifornia egyes részein az erdőtüzek miatt hosszabb időre leállt az internet, így pedig az IoT-eszközök is egycsapásra használhatatlanná váltak.
  • Aggódik amiatt, amerre a Facebook tart, bár kicsit védelmébe is vette a céget. Szerinte - ahogy a legtöbb igazán sikeres kezdeményezés - alapvetően a Facebook is jó ötletből indult, nem az volt az eredeti céljuk, hogy "wow, nézd ezt a rengeteg adatot, amit eladhatunk!"

A hamarosan induló Rakéta.hu-n ennél részletesebb cikkben is foglalkozunk Wozniak magyarországi előadásával, addig is érdemes bekövetni a Facebook-oldalunkat, nehogy lemaradj a rajtról.

Légy résen, mert épp valami fontos történik!

Napokon belül új magazint indítunk, tarts velünk a nulladik pillanattól! November elején startol a Raketa.hu, a Player csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire!

Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okos otthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!

Ha szeretsz jó időben, jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!

(Fotó: Novathon)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában