Nem nagy kunszt, de sok múlhat rajta.

Rögtön le is lőjük a poént:

ha felnyitott tető mellett húzod le a vécét, akkor olyan permetfelhő szabadul fel, ami könnyen belélegezhető és vírusokat is terjeszthet.

Ugyanis... ahogy a víz beáramlik a vécécsészébe, nekicsapódik az oldalainak, örvényt és kiáramló vízcseppeket eredményezve. Ezek a cseppek annyira aprók, hogy általában több mint egy percig lebegnek a levegőben.

A kínai Jangcsoui Egyetem kutatói számítógépes modellezés során megállapították, hogy a vízcseppek akár a talajtól számítva 90 centiméter magasra is felcsapódhatnak a vécécsészéből öblítéskor, ez pedig egyszerűen megakadályozható azzal, ha lehajtod a vécé fedelét, ami ugye egy apró mozdulat.

Légy inkább elővigyázatos!

A Bristoli Egyetem munkatársa, Bryan Bzdek szerint noha nincs rá egyértelmű bizonyíték, hogy a koronavírus ilyen módon is terjedhet, érdemes elővigyázatosnak lenni:

„A tanulmány készítői azt javasolják, hogy amikor csak lehet, tartsuk lehajtva a vécé fedelét öblítéskor, rendszeresen tisztítsuk a vécéülőkét és minden egyéb kontaktfelületet, valamint mossunk kezet a vécé használata után.”

Bzdek hozzátette, hogy ez a tanulmány ugyan nem tudta bizonyítani, hogy ezek az óvintézkedések csökkentik a SARS-CoV-2 vírus transzmisszióját, de sok más vírus terjed a száj-széklet úton, tehát ezeknek a higiéniai eljárásoknak a betartása mindenképpen ajánlott.

Rengeteg vizet lehet megtakarítani ezzel az egyszerű eszközzel

A Penn Állami Egyetem tudósai szerint 90 százalékkal kevesebb vízzel kell leöblíteni a vécét a használat után, ha az ezt az új bevonatot használják.

(Forrás: BBC, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

A Hubble belenézett egy szörnyetegként tomboló fekete lyuk torkába, és ezt látta

Kiderült, hogy a karácsonyi dalok káros hatással vannak a mentális egészségünkre

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés