Persze nem kifejezetten a hármas metró utazóközönsége miatt vezetik be, ettől függetlenül még minket is nagyon eltaláltak az offline hírfolyammal, aminek köszönhetően mostantól akkor sem kell elszakadnunk a közösségi médiától, amikor éppen nincs internetkapcsolatunk.

A trükk annyi, hogy a Facebook lementi azokat a posztokat, amiket még nem néztél meg, és később relevancia alapján feldobja őket, vagyis nem kell sietned a hírfolyam végigböngészésével, a posztokat nyugodtan végignézheted akár a metrón, repülőn, atombunkerben is.

Ehhez kapcsolódik a másik újítás is, aminek köszönhetően már nem csak lájkolni és megosztani tudsz majd offline módban, hanem hozzá is szólhatsz a posztokhoz, a kommented pedig abban a pillanatban élesedik, ahogy újra van netkapcsolatod.

Ahogy a Facebooktól megszokhattuk, az újítások nem egyszerre érkeznek, hanem szépen fokozatosan vezetik majd be őket, így feltételezhető, hogy a magyar Facebookon egy darabig még nem lesznek érzékelhetőek ezek a változások.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
17% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
25% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés