Szénási Valentin, a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakembere az Esztergom közelében végzett felmérése során figyelmes lett egy különös bogárra. Mivel eddig még nem találkozott ezzel az ormányosbogárral, összehasonlító vizsgálatnak vetette alá. Mint kiderült, egy új fajt fedezett fel.

Az ormányosbogarak legjellemzőbb sajátossága ormányszerűen megnyúlt fejük. Ezek az állatok szinte kizárólag növényevők: ormányukkal lyukat fúrnak a kiszemelt növényekbe, és ebben helyezik el petéiket, lábatlan lárváik is itt fejlődnek ki. Szaporodásuk miatt így az ormányosbogarak számos, kultúrnövényeken élő faja mezőgazdasági kártevőnek számít. Aztán ott van a zsuzsóka (Curculio) nem, amely mintegy négyszáz fajból áll, Magyarországon pedig eddig tíz fajt azonosítottak.

Vagyis most már tizenegyet, hiszen a rövidormányú zsuzsóka is regisztrálásra került – az állat tudományos neve a felfedező felesége, Demeter Gyöngyi tiszteletére Curculio gyongyiae lett.

Ezek is érdekelhetnek:

Bécs használná az esővizet ahelyett, hogy a csatornába vezesse

A természetben a lehulló csapadék nyolcvan százaléka ott párologhat el, ahol földet ért, városban ez az arány csak öt százalék. Bécs javítana ezen.

Ezek az élelmiszerek tudnának a legkeményebb körülmények között is megfelelő étrendet biztosítani az emberiség számára

Íme a jövő élelmiszerei, amik a kutatók szerint megoldást jelenthetnek a száraz és szűkös időkben is.

(Forrás: National Geographic, a kiemelt kép forrása: Keresztes Gábor, izeltlabuak.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés