A határ a csillagos ég.

Sikeresen startolt a BME (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) Aerospace Team által megépített megépített, 3 méter hosszú, szilárd hajtóanyagú, oktatási célú kutatórakéta csütörtökön, amely egy élő csontsejtekkel végzett orvosbiológiai, valamit egy, a Föld mágnesességét mérő légkörfizikai kísérletet végzett.

Az Aether-S nevű, oktatási célú kutatórakéta tesztfelbocsátására csütörtökön 16:05 perckor a Magyar Honvédség Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság 0-ponti lőterén került sor. A rakétát saját fejlesztésű számítógépes és kommunikációs rendszer működtette, a tartalékrendszer pedig kereskedelemben kapható eszközökből állt.

A BME Aerospace csapata 2021 szeptemberében azért alakult, hogy egyetemi hallgatók és a legnevesebb magyar szakemberek tudását ötvözve

szuperszonikus, szuborbitális, azaz a hangsebességnél több mint kétszer gyorsabban repülő, Föld körüli pályára nem kerülő rakétát tervezzenek és szereljenek össze.

A mostanra már csaknem harmincfős hallgatói csapat tagjai között villamosmérnök, mérnökinformatikus, jármű-, gépész- és mechatronikai mérnök, orvos, csillagász, geofizikus, közgazdász, jogász és grafikus is van.

A csapattagok a megalakulástól a versenyig 16 ezer munkaórát töltöttek a projekt megvalósításával. 2022 augusztus közepéig a fejlesztés és a laboratóriumi tesztek zajlottak, majd ősszel az összeszerelés követte ezeket.

Az egy héttel korábban, a BME Q-épületének aulájában megtartott projektbemutató rendezvény díszvendége Farkas Bertalan kutatóűrhajós volt, Besenyei Péter műrepülő világbajnok pedig személyesen tekintette meg a sikeres tesztfelbocsátást.

(Forrás, fotó: NMHH, MTI)

Ez is érdekelhet:

Mutatjuk a megarakéta kilövését, amivel majd ismét ember léphet a Holdra

Többszöri halasztás után ma reggel végre elindult a NASA újgenerációs holdrakétája.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés