Ha eddig elképzelésed sem volt, honnan merítette a kifogyhatatlan ihletet Michael Bay a filmjeihez, akkor érdemes megnézned ezt az 1984-es archív felvételt, amelyen a NASA és az Amerikai Légügyi Hatóság közös erővel valószínűleg minden idők leglátványosabb repülőgép-katasztrófáját hozták össze.

Már az elején ki kell ábrándítanunk az összeesküvés-elméletek híveit, ugyanis a NASA teljesen nyilvánosan okozta a katasztrófát, hogy az értékes tapasztalatokat felhasználva még biztonságosabb gépeket építhessenek.

A szakemberek a kifutópályát kövekkel szórták fel és útakadályokat helyeztek el a csordultig tankolt gép elé, így a futómű nélkül landoló Boeing 720-nak gyakorlatilag esélye sem volt. A kerozin szinte rögtön a földet érés után meggyulladt, lángoló pokollá változtatva a repülőgépet és környezetét.

Adódik a kérdés: ki volt az az őrült, aki elvállalta, hogy belenavigálja a gépet az aszfaltba? Bár mi nem zárnánk ki teljesen a lehetőségét, hogy Chuck Norris üldögélt a pilótafülkében, de a hivatalos verzió szerint a gépet távirányítással irányították, így a becsapódáskor csak a bábuk tartózkodtak a fedélzeten – amiknek a legnagyobb meglepetésre szinte kutya bajuk sem esett. Mint kiderült, a fejlett technológiák használatának köszönhetően sem a füst, sem pedig a lángok nem jutottak be a Boeing utasterébe, így a bábuk épen és egészségesen kerültek elő a teljesen összeroncsolódott gépből. Erre gondolj legközelebb, amikor a repülőgép ilyeneket csinál leszállás közben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

25 milliárd kilométeres mentőakció: veszélyes trükkel mentené meg a NASA az emberiség legtávolabbi űreszközét

5 dolog, amit talán te sem tudtál a csernobili katasztrófáról

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni