2023 szeptembere, ez az időpont.

Visszaindul a Földre, fedélzetén a Bennu kisbolygóról* begyűjtött mintával a NASA OSIRIS-REx nevű űrszondája, ami közép-európai idő szerint este 10 órakor hagyja el az égitest körüli röppályáját és várhatóan 2023 szeptemberére érkezik meg 2,3 milliárd kilométeres útja után a Földre.

* A szénben gazdag, nagyjából 550 méteres égitest minden hatodik évben elhalad a Föld mellett, szakértők ezt tartják a bolygónkra egyik legveszélyesebb űrobjektumoknak. A NASA szakemberei szerint 1:2700 az esélye annak, hogy az aszteroida összeütközik a Földdel a következő évszázad végén.

A NASA közlése szerint a visszatérés kezdetét a közösségi médiában élőben fogják közvetíteni:

Az OSIRIS-REx 2016 szeptemberében indult el Cape Canaveralból és két évvel később érkezett meg a kisbolygóra. Azóta keringett a hat méter hosszú és 2100 kilogrammos szonda az aszteroida körül és vizsgálta tudományos eszközeivel és kameráival. Robotkarjával talajmintát is vett felszínéről – ezzel ez lett az első amerikai repülő eszköz, amely egy aszteroidáról gyűjtött mintát.{{https://player.hu/tech-3/igy-vett-mintat-a-101-ezer-km-h-val-szaguldo-aszteroidarol-a-nasa-urszondaja/}}

A kutatók szerint az 1999 szeptemberében felfedezett Bennu olyan építőköveket őrizhet a Naprendszer 4,5 milliárd évvel ezelőtti kialakulásának idejéből, amelyek magyarázatot adhatnak arra, hogy miként alakult ki az élet a Földön és talán máshol is.

Ha már Földön kívül járunk:

Rejtélyes fénylő pontok tűntek fel az égbolton Magyarország felett

Percekig vonultak teljesen hangtalanul. Természetesen van rá magyarázat.

(Forrás: NASA, MTI, fotó: NASA)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában