2023-ig kell várni rá.

A NASA bejelentette, hogy kiválasztotta rovere leendő leszállóhelyét következő holdmissziójához a Hold déli sarkánál. A Volatiles Investigating Polar Exploration Rover, vagyis Viper (Vipera) nevű jármű* egészen pontosan a Nobile-kráterben fog landolni 2023-ban – ezzel pedig fontos ponthoz érkezik az űrkutatás.

* A golfkocsiméretű Vipera holdjáró 430 kilogramm súlyú és napenergiával fog működni. A marsjárókkal ellentétben a Viperát közvetlenül lehet a Földről irányítani, hiszen a Hold csupán 300 ezer kilométer távolságra van.

A NASA bolygókutatási részlegének vezetőjétől, Lori Glaze-től lehet tudni, hogy a déli sark közelében lévő kráter a Hold és egy másik égitest összeütközése során keletkezett. Ez az égitest egyik leghidegebb területe, amit eddig csak a távolból figyelhettek meg, most azonban lehetőség nyílik rá, ami azért fontos pont az űrkutatás szempontjából, mert

a szakértők azt remélik, hogy a Vipera megerősíti a közvetlenül a Hold felszíne alatt rejlő fagyott víz létezését – ehhez a robot fúrásokat fog végezni.

Amennyiben léteznek vízraktárak a Holdon, ezek felhasználhatók lehetnek rakéták üzemanyagának előállításához távoli égitestekre, például a Marsra tartó jövőbeli missziók alkalmával.

Emellett a Vipera-misszió célja annak feltárása is, hogy honnan származik eredetileg a víz, és hogyan maradt meg évmilliárdokon át.

A Vipera-misszió része a NASA Artemis programjának, amelynek célja, hogy az asztronauták visszatérjenek a Holdra. Az első, legénységgel együtt érkező holdmissziót 2024-re tervezik.

Eközben...

A NASA bizonyítékot talált az élet számára alkalmasnak tűnő környezetre a Marson

De további vizsgálatokra van szükség, amiket csak a Földön lehet elvégezni, vagyis még egy kicsit várnunk kell.

Videón, ahogy egy kisbolygó csapódik a Jupiterbe

Egy amatőr csillagásznak sikerült megörökítenie.

(Forrás: NASA, MTI, fotó: NASA)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Papírlapként gyűrögeti az ezerkettes Ladát ez a 32 colos mélynyomó

3 milliárd évnyi evolúció ment a kukákba az emberiség miatt

Egy férfi úgy száll szembe a Milton hurrikánnal, hogy a földhöz szíjazta a házát

További cikkeink a témában