Az enyhe kifejezés, hogy forradalmat ígér a hidrogénhajtású repülő.

Másfél óra alatt átrepülni a fél világot a különösen sürgős rakományokkal – nem kevesebb az ambíciója a svájci Destinus cégnek, amely egy közel 20 000 km/órával száguldó szuperszonikus repülőgép fejlesztésén dolgozik. A terv szerint a gép a légkör felső rétegeiben repül majd, zöld hidrogén segítségével.

Mikhail Kokorich svájci vállalkozó olyan gépet álmodott, amihez képest a Concorde egyenesen szánalmas: a startup alapítója

nemcsak szuper gyors, de pilóták nélküli „hiperrepülőben” gondolkozik, amely 60 kilométeres magasságban, 18 500 km/órával repül.

Az emberiség mindig is a sebességről álmodott” – mondta tömören.

Az alapító szerint a repülés aranykorát a sugárhajtómű kifejlesztése hozta el, ő pedig ezt az aranykort hozná vissza azzal, hogy az utasok néhány órán belül a világ bármely pontjára elrepülhetnek.

Hanem első lépésben az automata repülő még nem vihet embert, csak rakományt, legfeljebb egy tonnáig. A 60 kilométeres magasságban már rendkívül alacsony a légellenállás, így lehet a hangsebesség 15-szörösével repülni, és lehet eljutni Frankfurtból Tokióba 1,5 óra alatt. De mondjuk Sydney is két órán belül lenne Németországból.

De azért ez nem holnap reggel lesz: igaz, a Destinus már megtervezte a Hyperplane két prototípusát, és a levegőbe is küldte őket, csakhogy ezek alaposan kicsinyített, hét és tízméteres gépek voltak, és csak néhány percet töltöttek a levegőben adatgyűjtés céljából.

Ráadásul ez sem ment problémák nélkül, a második prototípusnak, az Eigernek problémái voltak a landolással idén áprilisban. Ezzel együtt Kokorich jövőre már szuperszonikus repülést szeretne, míg az első hiperszonikus repülést 2024 és 2025 között várja.

Kokorichék saját hajtóművet fejlesztenek, ami várhatóan egy turbinahajtómű és egy ramjet hajtómű kombinációja lesz. Ez a rendszer zöld hidrogénnel üzemel, tehát csak vizet hagy a légkörben. És mire lenne jó ez az őrült sebesség? A startup szerint donorszervek vagy bizalmas dokumentumok szállítására. Meg rohanós üzletemberekére.

(Forrás: Hydrogen Central)

Ez is érdekelhet:

Zsebrakéta az égen: 55 éve jelent meg a Tu–134-es

Ezzel a géptípussal lépett be a Malév a jetkorszakba.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában