A Földtől mindössze 12 fényévre található kőzetbolygó „üzent” nekünk.

Két amerikai kutató, Sebastian Pineda és Jackie Villadsen folyamatos, ismétlődő rádiójeleket fogtak földi teleszkópokkal egy újonnan azonosított, a Földtől 12 fényévnyire egy kis vörös törpe csillag körül keringő YZ Ceti b kőzetbolygó felől. A szakemberek azt feltételezik, hogy ezeket a rádióhullámokat az exoplanéta lehetséges saját mágneses mezője, illetve a csillagjából származó részecskék kölcsönhatása generálja. Azt érdemes tudni,

ha egy bolygó mágneses mezővel bír, az azt jelentheti, hogy akár lakható is lehet.

A Föld esetében ugyanis többek között ez tette lehetővé az élet kialakulását, valamint ez védelmezi bolygónkat a káros sugárzások nagy részének kiszűrésével, vagyis fontos szerepe van az élet fenntartásában is.

A YZ Ceti b viszont minden bizonnyal nem lakható, merthogy nagyon közel kering a csillagjához – nagyjából két nap alatt kerüli meg –, a rajta uralkodó hőmérséklet pedig nem kedvez az élet kialakulásához. Viszont ez a közelség egy érdekes jelenséget hoz létre:

a bolygó a mágneses tere gyakorlatilag visszalöki a töltött részecskéket a csillagja felé, ez pedig sarki fényt eredményez rajta, mármint a vörös törpén

– a kutatók szerint ennek a jelét foghatták.

(Forrás: Interesting Engineering, fotó: NASA Ames/JPL-Caltech/T. Pyle)

Ez is érdekelhet:

Akkora gigantikus fekete lyukat találtak, ami 30 milliárdszor nagyobb a Nap tömegénél

Ez a kozmikus szörny az egyik legnagyobb fekete lyuk, amit valaha sikerült észlelni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Ez a futás nemcsak a testünknek, a lelkünknek is jót tesz!” – Dupla körös futásokkal és kibővült charity programmal jön az NN Ultrabalaton

És te tudtad, hogy a víz, amit iszol 70 millió éve még egy T-rex pisije volt?

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában