Megérkezett az első tíz Gidrán típusú, támogató feladatú páncélozott jármű a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár tatai laktanyájába. Később Magyarországon is elindul a gyártás.

A most átadott, Gidrán névre keresztelt járművek a harci tapasztalatokat figyelembe véve, a magyar igények szerint módosítva készültek el – mondta el Benkő Tibor honvédelmi miniszter. A török gyártó szerint az egyik legkorszerűbb és legmegbízhatóbb négykerék-hajtású harcászati támogató járműnek számítanak, és Magyarország az első európai uniós állam, amely rendszerbe állítja.

A honvédség összesen több mint 300 darabot rendszeresít majd a Gidrán járművekből, amelyeket hamarosan már Magyarországon fognak gyártani,

Kaposváron. Az itthon előállított járműveknél fokozatosan állnak át az európai fegyverrendszerek beépítésére, a gyártást és kutatás-fejlesztést német-magyar együttműködésben végzik.

Törökországban 2014-ben rendszeresítették az Ejder Yalcin harcjárművet. Az 5,7 hosszú, 2,5 méter magas járműben kilenc katona fér el.

A 16 tonnás eszközt 375 lóerős dízelmotor hajtja, a legnagyobb sebessége 120 km/óra, hatótávolsága elérheti a 700 kilométert.

Kerekei golyóállók, alsó páncélzata aknaálló, lövegtornyába egy stabilizált 12,7 milliméteres géppuskát szereltek.

(Forrás: MTI, tata.hu)

Ez is érdekelhet:

Katonai együttműködési megállapodást kötöttünk a lengyelekkel

Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!