Szerinted az emberi faj egyedei biológiai értelemben férfi és női egyedekre tagolhatóak? Akkor elmész te a Google-val együtt a sunyiba! Legalábbis nagyon sokan oda küldenének emiatt.

A napokban történt ugyanis, hogy valaki észrevette, hogy angol nyelvterületen a how many genders are there, azaz hány nem létezik kérdést beírva a Google keresősávjába, a megjelenő találatok fölött egy dobozban a következő volt olvasható:

Nemek. Csak két nem létezik: férfi és nő.

Ejnyemá'! Egy olyan cég, mely nyíltan hirdeti a nemek közötti egyenlőséget és - főleg - a sokszínűséget, mégsem írhat ilyesmit, ugye? A politikai korrektség jegyében menetrendszerűen ki is akadt az internet népének egy igen jelentős része, képmutatással vádolva az óriáscéget, mely azóta a jelek szerint el is tüntette a velős összegzést a keresési eredmények közül.

A The New Web például megjegyezte, hogy már a Facebookon is 53 lehetőség közül lehet választani a nem meghatározásánál, sőt újat is meg lehet adni, ha a felhasználó nem találna kedvére valót.

Itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy elmarasztaljam a magyar Facebookot, hiszen az utóbbi infón felbuzdulva megpróbáltam beállítani magamnak valami durván egzotikus nemi identitást - csak mert megtehetem -, de az egyéni beállításoknál nekem ennyivel lett kiszúrva a szemem:

Na mindegy is, ezt majd lemeccselik az Alkotmánybírósággal, amiért több millió felhasználónak durván korlátozzák a jogait (irónia), most pedig térjünk vissza a mocsok, elnyomó Google-hoz.

A The Next Web azzal folytatja, hogy igen veszélyes a Google keresések között azt látni, hogy csak két nem létezik, hiszen ez egyrészt meglehetősen komoly szűklátókörűségre vall, másrészt pedig éppen a kereső-óriásnak nagyon nem áll jól, hiszen ez a cég milliók világképét alakítja nap mint nap a keresésekre adott találatok segítségével.

Jegyezzük meg mi is, hogy a skandalumhoz egyébként nem sok köze volt a cégnek. A kereső egyik fícsörének, az úgynevezett Featured Snippets-nek kell köszönetet mondania a felháborodott tömegeknek. Ez nem csinál mást, mint egyértelmű és rövid választ ad a keresősávba beírt kérdésre, de ezt nem saját kútfőből, hanem a különböző weboldalakon megjelenő információk alapján teszi.

Itt akkor most el is engednénk a kezed. Te mit gondolsz? Az, hogy csak két nem létezik, biológiai tény, vagy az egyént elnyomó idejétmúlt nézet?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

120 nap alatt, kézzel épített fel egy csúszdás-medencés lakóházat két férfi

Miért éppen ma van a matematika leghíresebb számának a napja?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.