Amióta az emojik elárasztották a telefonokat, szinte lehetetlen számon tartani, hogy éppen milyen ikonnal kéne reagálnunk, hogy nehogy ősembernek nézzenek, de a Google-nek van erre egy pofonegyszerű megoldása.

A Gboard (azaz a hivatalos androidos billentyűzet) legújabb verziójában ugyanis már kézzel is megrajzolhatjuk, hogy milyen emojira gondolunk, a program pedig a mesterséges intelligencia segítségével megkeresi nekünk azt a fejet, ami a legjobban hasonlít a rajzunkra.

A Gboard 6.3-as verziója emellett más újdonságot is tartalmaz, ugyanis a billentyűzet gépelés közben már nem csak szavakat, hanem komplett kifejezéseket is javasol.

A frissítés hivatalosan tegnap jelent meg, és ha nem kapcsoltad ki, akkor automatikusan letöltődik a telefonodra, de ha esetleg még nem jelent meg nálad, akkor türelem, néhány napon belül minden bizonnyal elérhető lesz.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés