A Google szerdán mutatja be a Pixel 2-t, amiről azt már tudjuk, hogy fog kinézni.

Nincs nagy meglepetés, hiszen a Google-nek muszáj volt tartania a lépést a többi gyártóval, így a Pixel 2 is szinte keret nélküli kijelzővel érkezik, aminek a szélei enyhén hajlítottak lesznek.

Szépnek szép, de amennyire frissnek számított ez a fajta kijelző fél évvel ezelőtt, mostanra annyira megszokottá vált, így a Google-nek muszáj lesz valamilyen más területen villantania, ha a Pixel 2-t nem csak egy átlagos csúcskategóriás telefonnak szánják.

És itt kezdődnek a bajok, hiszen az eddig kiszivárgott információk alapján semmi sem utal araa, hogy a Pixel 2-nek sikerülne megváltani a világot: a valószínűleg Snapdragon 835 procival és QHD felbontású kijelzővel érkező telefon legnagyobb újdonsága a nyomásérzékeny keret lehet, csakhogy ezt a megoldást a HTC U11-nél már láttuk, és már ott is inkább tűnt egy hasznos kis érdekességnek, mint forradalmi újításnak.

Logikus lenne, ha a Google a kamerára menne rá keményen, hiszen a tavalyi Pixel a DxOMark mérései alapján az egyik legjobb kamerás telefon volt, ám nagyon úgy néz ki, hogy a Google Pixel nem áll be a duálkamerás telefonok sorába, így pedig igen nehéz dolga lesz a kiváló kamerával érkező Note 8 és iPhone 8 mellett.

Amiben a Pixel 2 biztosan a konkurencia előtt fog járni néhány hónapig, az a vadiúj, Android 8.0-ás operációs rendszer. Emellett talán abban bízhatunk még, hogy a Google nem emeli olyan drasztikus mértékben a telefon árát, mint mondjuk az Apple vagy a Samsung, és ebben az esetben viszonylag megfizethető áron juthatunk hozzá egy jó (bár nem kiemelkedő) csúcskategóriás telefonhoz. Már ha egyáltalán eszükbe jut behozni Magyarországra, mert erről tavaly valahogy elfeledkeztek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Leállnak a Wizz Air rendszerei a hét közepén

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés