A Quick, draw! nagyon egyszerűen működik: te rajzolsz valamit, a mesterséges intelligencia pedig megpróbálja kitalálni, hogy mi az, és rajzolás közben folyamatosan kommentálja is, hogy éppen mire hasonlít a készülő alkotás.

Persze ez lehetne klasszikus "csal a gép" helyzet is, hiszen a program mondja meg nekünk, hogy mit rajzoljunk, tehát a mesterséges intelligencia akár előre tudhatná is a helyes választ, de annyiszor nyúl mellé, hogy az alapján biztosan mondhatjuk: az MI-nek halvány gőze sincs róla, hogy mit kéne kitalálnia.

A játék mondjuk annyira nem győzött meg minket a mesterséges intelligencia felsőbbrendűségéről: a botrányos minőségben kivitelezett telefonról például maximum egy őrültnek juthatott volna eszébe, hogy az egy telefon, ellenben a kutyáról lövése sem volt, pedig az talán még egy ötévesnek is beugrott volna.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés