A mesterséges intelligencia egyvalamire már biztosan jó: baromi szórakoztató tud lenni.

Néhány napja már mutattuk a Quick, Draw!-t, amiben az MI azt próbálja kitalálni, hogy mi a szöszt rajzolunk, a Google viszont ezzel együtt egy rakás más kísérleti programot is nyilvánosságra hozott, amik szintén mesterséges intelligenciával működnek.

Az A. I. Experiments oldalon elérhető alkalmazások közül a legérdekesebb talán a Thing Translator, azaz tárgyfelismerő, ami a telefonunk kamerája segítségével azonosítja a tárgyakat, majd rögtön le is fordítja őket a kiválasztott nyelvre.

A fordítással nincs baj, viszont a tárgyak beazonosítása egyelőre azért közel sem megy zökkenőmentesen: a mobiltelefont például óvatosan csak kütyüként (gadget) azonosította a program (kis betűvel odaírva, hogy ez azért minden bizonnyal egy mobiltelefon), a tévére viszont simán rávágta, hogy az egy szék (chair), és még a képernyő alján felsorolt lehetőségek között sincs nyoma annak, hogy ez akár egy televízió is lehet.

A programot úgy tudod kipróbálni, ha az oldalon rákattintasz a Thing Translatorra, a következő oldalon a "Get the code" feliratra, majd a megnyíló lapon a "Try the live demo here"-re. Vagy ha az egyszerűséget kedveled, akkor kattinthatsz erre a linkre is.

Az A. I. Experiments oldalon emellett is sok érdekesség van, például a Giorgo Cam, ami "dalszöveggé" alakítja a kamera által látott dolgokat vagy az A. I. Duet, ami (elvileg) képes arra, hogy kiegészítse az ember által elkezdett zenét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
21% Igen, nagyon bejött.
40% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
12% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés