Magyar influenszereket is figyelmeztet a versenyhivatal „a reklámozással kapcsolatos szabályok betartására” és a „lehetséges jogkövetkezményekre”.

Versenyfelügyeleti eljárást indít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Temu európai működtetőjével, a Whaleco Technology Limiteddel szemben „a fogyasztókkal szemben tanúsított tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése” miatt.

Megtévesztés, nyomásgyakorlás

A rendelkezésre álló információk, adatok alapján az Írországban bejegyzett Whaleco Technology Limited az általa üzemeltetett honlapon, és a Temu mobilalkalmazáson keresztül valószínűsíthetően olyan árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatot folytat, ami alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére.

Például a vállalkozás az általa értékesített termékek esetében „akár 95 százalék” (vagy magasabb) mértékű kedvezményeket kommunikál bizonyos termékkategóriákra, azonban ilyen mértékű kedvezmény a kategóriára történő kattintással nem lelhető fel a találatok között – írja a hivatal.

Ezenkívül a Temu a termékek elérhetőségére vonatkozó sürgető jellegű tájékoztatásokat tesz közzé, például: „már csak 4 maradt”, „majdnem elfogyott”, „megvásárolva 1 perccel ezelőtt”, „Siessen! Több, mint x személy helyezte a kosarába ezt terméket”, „Keresett! x eladva az utolsó 24 órában”, „A közelmúltban x-en értékelték 5 csillaggal”.

A GVH szerint ezek az üzenetek tartalmuk és vizuális megjelenítésük révén összhatásukban valószínűsíthetően alkalmasak arra, hogy a fogyasztókat sürgessék, illetve pszichés nyomásgyakorlás alá helyezzék a termék megvásárlására vonatkozó döntésük meghozatalában.

A GVH arra is felfigyelt, hogy a Temu magyar influenszerekkel is népszerűsíti a termékeit; ezzel kapcsolatban „fokozottan felhívja az érintett véleményvezérek figyelmét a reklámozással kapcsolatos szabályok betartására, illetve ennek elmaradása esetén a lehetséges jogkövetkezményekre.” Az egyik hazai influenszernek külön felszólító levelet küldött a GVH elnöke erről a kérdésről.

A versenyhivatal több más kérdésben (például ami a termékek környezeti hatásait illeti) is vizsgálódik, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Egyelőre az eljárás „a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul”.

Az Apple-t és a Booking.comot is bírságolták

A GVH az elmúlt években többek között a Google, illetve a PayPal számára is előírt versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig „jelentős versenyfelügyeleti bírságokat” fizetett Magyarországon. A GVH tavaly februárban fejezte be vizsgálatát a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piacterével, a Wishsel szemben, tavaly november végén pedig lezárta a TikTok vizsgálatát, amely során „a magyar versenyhatóság globális hatású eredményeket ért el”.

(Forrás: MTI, fotó: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Mi ez a hiperolcsó Temu, mit kell róla tudni, kell-e tőle félni?

Kényszermunka? Adathalászat? Vagy csak simán „mindent szuperolcsón”? Összeszedtük, mit érdemes tudni a Temuról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában