Jó bornak nem kell cégér – tartja egy régi magyar közmondás, ám a forradalmi gyorshűtő rendszereket illetően már nem fogalmaztak meg ilyen éles kritikát őseink. Márpedig a nem megfelelő hőmérsékletű vörös vagy fehér bor még a legkiválóbb borászok munkáját is aláássa. A problémát egy jó hűtő persze képes megoldani, de mi van akkor, ha a munkahelyen, a kollégiumban vagy akár csak minél gyorsabban lenne szükség a hűtésre? Természetesen mi már tudjuk a választ, hiszen a gyors italhűtő mindenre képes, amire egy hagyományos fridzsider, csak épp jóval kevesebb idő alatt. A tervezők szerint ugyanis a kenyérpirítóra hasonlító szerkezet kilencvenszer gyorsabb, mint egy normál hűtő, de még a fagyasztóra is ráver egy negyvenest, miközben használatához elég némi vizet és jeget tölteni bele, majd a konnektorba dugva, illetve a kívánt programot beállítva körülbelül egy percet várni, és a palack máris fogyasztható. Irodába, összejövetelekre és a nyaralásra is magaddal viheted, hiszen ha az életet nem is, az borozást igenis érdemes komolyan venni!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén

Vége egy korszaknak: Az Apple négy népszerű iPhone-t csinál ki végleg az iOS 27-tel

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni