De nem Magyarországon.

A Counterpoint Research készített felmérést a 2018-ban eladott prémiumkategóriás telefonokról, amiben a 400 dollárnál drágább készülékek eladási adatait összesítették. Ebbe a kategóriába tehát a csúcstelefonokon kívül beférnek többek között a Samsung Galaxy A-szériájának bizonyos modelljei, a Huawei Lite készülékei, valamint a régebbi, de még forgalomban lévő iPhone-ok jelentős része is. Ez alapján 2018-ban a következő képet mutatta a pérmiumkategóriás telefonok piaca:

  • Apple - 51%
  • Samsung - 22%
  • Huawei - 10%
  • Oppo - 6%
  • OnePlus - 2%

Bár látható, hogy egyelőre az Apple és a Samsung magasan uralja a piacot, azért van okuk az aggodalomra, hiszen miután az alsóbb kategóriákat már leuralták, a kínai gyártók a prémium szegmensben is úgy jönnek fel, mint a talajvíz. Az Oppo például egészen hihetetlen, 863%-os növekedést produkált, de a OnePlus és a Xiaomi is hatalmasat nőtt egy év alatt. Mindeközben a két éllovas visszaesést könyvelhetett el, a Samsung részesedése 1%-kal, míg az Apple-é 7%-kal esett vissza 2017-hez képest.

Közép- és Kelet-Európában egyébként a Samsung a legnépszerűbb prémium telefon, őket követi az Apple, majd a Huawei, a OnePlus és az LG.

Az Apple már csak a harmadik legnagyobb telefongyártó a világon, tehát ünnepelnek

2018 második negyedévében megtörtént, ami még néhány évvel ezelőtt is elképzelhetetlen volt.

(Fotó: Getty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Nagyjából ez a sors várna a Földre, ha ütközne egy kisebb bolygóval

Így csekkold le gyorsan, hogy megszerezték-e valamelyik fiókod jelszavát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
42% +10 éve