A Samsung előszeretettel szokta savazni az Apple-t annak – a maguk idején valóban vitatható – döntései miatt, csak az a gond, hogy később ezeket a döntéseket végül a legtöbb piaci szereplő maga is átveszi, köztük a dél-koreai cég is, így pedig a trollkodásból könnyen lehet epikus égés.

Ennek a legemlékezetesebb példája az iPhone 7 megjelenésének idején bemutatott szívózás. Ez volt ugyanis az Apple első olyan terméke, amiből kihagyták a jack-csatlakozót, a Samsung pedig nem győzte trollkodni őket emiatt. Egy ideig a saját termékeit kifejezetten azzal reklámozta, hogy ők ugyan nem fogják dobni ezt a széles körben elterjedt és kedvelt technológiát... aztán jött a Note 10, amiből szépen csendben már ők is kispórolták a jack-csatlakozót. Emiatt egészen odáig merészkedtek, hogy a hivatalos YouTube-csatornájukról simán törölték a trollkodó reklámokat, mintha azok soha nem is lettek volna.

Ilyen az, amikor valaki röhögve, nagy pofával mutogat valakire, hogy „de hülye vagy haver, hát rossz az irány!”, aztán szemlesütve ő is elindul pont ugyanarra.

Az Apple a 12-es sorozattal megint szokatlan irányba lépett, hiszen ezután már nem fognak töltőfejet és fülhallgatót csomagolni a telefonjaikhoz. Ezt azzal indokolják, hogy már így is túl sok e-szemét van a világban, és a felhasználók sokszor ezeket ki sem veszik a dobozból, hiszen az előző telefonjukhoz kapott töltő és fülhallgató még simán használható.

A Samsung természetesen most sem bírta ki, hogy ne szálljon bele riválisába, és egy új pletyka szerint hamarosan megint behúzott farokkal fognak elindulni az Apple által kitaposott úton.

Dél-koreai források szerint a cég azt fontolgatja, hogy már a jövőre érkező következő Galaxy S készülék dobozából is kihagyják majd a töltőfejet és a fülhallgatót. A hírek szerint ennek csak részben az e-szemét csökkentése az oka, a cég ugyanis ezzel is mérsékelni szeretné csúcskészüléke végfelhasználói árát.

Ha ez tényleg igaz, az Apple-fanok készíthetik a rekeszizmaikat jövő januárra, amikor jelen állás szerint a Samsung bemutatja az új Galaxy S-t.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában