Egy bekezdéssel bővítették a termékleírásukat.

A 24.hu egy kardiológusok által készített tanulmányra hivatkozva azt írja, hogy a legújabb iPhone modellekbe épített MagSafe töltési technológia mágneses és elektromágneses mezői megzavarhatják a pacemakerek működését, de kihatással lehetnek a defibrillátorokra is.

A következő készülékek érintettek:

  • iPhone 12
  • iPhone 12 mini
  • iPhone 12 Pro
  • iPhone 12 Pro Max

Az Apple szerint az iPhone 12-esek bár több mágnest használnak, mint az elődjeik, de több veszélyt ennek ellenére nem jelentenek az említett orvosi eszközökre. A cég elővigyázatosságból reagált Heart Rythm szaklapban megjelent tanulmányra és egy plusz bekezdéssel frissítették a termékleírásukat.

A plusz bekezdés lényegében arról szól, hogy aki érintett, az a telefon megvásárlása előtt konzultáljon szakorvossal azzal kapcsolatban, hogy az extra mágneses mező jelenthet-e veszélyt.

Ez is érdekelhet:

Hunkori harcos leletét vizsgálják magyar antropológusok

A férfi maradványai mellett megtalálták a páncélzatát és a fegyvereit is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
15% Igen, nagyon bejött.
37% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
16% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés