Sokkal több a férfi pilóta, de a Smartwings képes kizárólag nőkből álló személyzetet kiállítani.

Gyöngyösi Diána, a Smartwings kapitánya és Sasvári Anita elsőtiszt minidig örül, amikor együtt repülhetnek. Idén valamivel kevesebb ilyen alkalom adatott meg nekik, mint a korábbi szezonokban. Más-más utat jártak be addig, amíg a Boeing 737-es pilótafülkéjébe ülhettek. Diána a pályaválasztáskor még nem tudta, hogy mit szeretne csinálni, míg Anitánál a család repülős múltja volt a meghatározó.

A Légiközlekedési Kulturális Központ munkatársa Kefalóniára kísérte el a női irányítású járatot; már az is látványosságnak számított, ahogy a hattagú személyzet végigvonult a terminálon, és nem kis meglepetést okozott, amikor utazómagasságon Dia beköszönt a pilótafülkéből, és bemutatta kolléganőjét. A kabinban ezúttal Tarsoly Katalin, Józsa Dóra, Király Enikő és Kovács Annamária teljesített szolgálatot.

Korábbi statisztikák szerint világszinten nagyjából öt százalékra tehető a nők aránya a pilóták között. Meglepő módon Indiában repül a legtöbb hölgy, ott az arányuk a pandémia előtt meghaladta a 12 százalékot. Európában más a helyzet: a British Airways a pilótáinak hat, a KLM pilótáinak négy százaléka nő.

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.