Aztán onnan fel. Aztán sokszor megismételték. Fontos repüléstörténeti fejezet íródik.

Július utolsó napjaiban végéhez ért a magyarországi vízi repülés előzetes tesztidőszaka, aminek során az Aeroexpress szakemberei az első magyar lajstromjelű hidroplánnal szereztek értékes repülési tapasztalatokat a hazai vizeken. Közel évszázados kihagyás után idén februárban a Dunán, júniusban pedig a Balaton vizén landolt számos alkalommal az Aeroexpress Cessna 206 típusú hidroplánja az első tesztek elvégzése céljából, melyek a repülés speciális területének újrateremtésében történelmi lépésnek számítanak.

99 év után érkezett ismét magyar hidroplán a Dunára

Jó esetben ez egy új fejezet kezdete: szeretnék ismét bevezetni itthon a vízirepülést.

A Dunán Adony és Lórév, a Balatonon pedig Keszthely, Balatonlelle és Alsóörs térségében folytak a próbarepülések – a légügyi és hajózási hatóság szakembereinek jelenlétében –, amelyeket hosszas tervezés és engedélyezési folyamat előzött meg.

Az Aeroexpress csapata a tesztek során több mint kétszáz fel- és leszállást és több mint negyven óra repülést teljesített, melyről szakmai beszámolót készítenek az érintett hatóságok számára. Ezt a különböző hajózási és környezetvédelmi szervezetekkel, sportszövetségekkel történő egyeztetések, majd újabb tesztek követhetik a magyar vizeken, hogy 2023-ban méltó módon ünnepelhessék a hidroplánokkal indult magyar közforgalmú nemzetközi repülés 100. évfordulóját.

Ez is érdekelhet:

A világ egyetlen strandrepterén csak apálykor lehet leszállni

Ha visszahúzódik a tenger, felhúzzák a szélzsákokat, és indul az üzem.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában