Ennél durvább belépőt nehéz elképzelni. A szárnyasjacht lelassít, rátolat a mólóra és kigurul belőle egy Bugatti.

A római Lazzarini designstúdió nem szerénykedett, amikor megalkotta legfrissebb szuperjacht-koncepcióját. Sőt: mivel ez a szuperjacht egy hipersportkocsit is magába foglal, de szó szerint, igazából nem is túlzás rá, amivel a tervező hivalkodik: szerintük a Xenos lesz a világ első hiperjachtja. (A hipersportkocsik a szupersportkocsik legfelső egy százalékába tartozó csúcspéldányai az autós nevezéktan szerint.)

Igen, az ott egy jacuzzi
A nappali látványterve

Igazából a hajó teljes neve is ez: Xenos Hyperyacht. Van ugyanis egy másik változata is a modellnek, a Xenos Seajet Piercer, amely egy 180 fő szállítására is alkalmas, gyors átkelőhajó. Bugatti viszont csak a Hyperyacht változathoz jár. Az autó valóban szinte ajándéknak tekinthető a hajó mellé, hiszen a 33 millió dolláros, csaknem tízmilliárd forintos árban elvész a Chiron 3 milliós értéke. A kocsi hidraulikus emelőrámpával varázsolható elő a fedélzet alatti garázsából.

A 39,6 méter hosszú, 8 méter széles hajótest acélból és szénszál-erősítéses műanyagból készül. A kedves vevő megrendelheti 2 vagy 3 motorral is, ha spórolni akar, de az igazi Hyperyachtban nem kevesebb, mint 4 darab, egyenként 3650 lóerős, soros, nyolchengeres, százötvenezer köbcentis Caterpillar hajómotor dübörög. Vagyis a csúcsmodell 15 ezer lóerős!

Ez az iszonyú teljesítmény 90 csomós, több mint 166 km/h-s végsebességre elég. Ekkora tempónál a dizájntervek tanúsága szerint a Xenos már szárnyashajóként működik.

Aki a Hyperyacht hipergazdag vásárlóközönségében a károsanyag-kibocsátástól mentes, tiszta tengeri utazást részesítené előnyben a dízelmotorok 32 hengerének dolgoztatása mellett, hibrid hajtást is rendelhet a hajóba. Az elektromos segédhajtással - természetesen nem végsebességgel - nyolc órányi utazótempóval való haladást tud az akkumulátor egy feltöltéssel, a hajót pedig napelem-rendszerrel is felszerelik, amelyből néhány kilowattal egész nap csordogálhat a tiszta energia az akkukba.

A Seajet Piercer egy kicsit a jövőnek szól: a Lazzarini már multikopter-leszállóhelyet is tervezett a 188 fős gyorskomp tatfedélzetére
A tömegközlekedési jellegű verzió utasterének látványterve
A Seajet Piercer változat

A luxus szintje természetesen minden képzeletet felülmúl. A Xenos Hyperyachtot az árának megfelelő bútorzat, navigációs és szórakoztató elektronika mellett felszerelték elektrokromatikusan besötétíthető tetőablakokkal is. Egyelőre nem tudunk arról, hogy van-e már valódi megrendelője a Hyperyacht koncepciónak, készül-e már az első tényleges példány, de a lehetőség adott: ha van, aki kifizeti a temérdek pénzt ezért az igazán fényűző játékszerért, a Lazzarini megépíti neki!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Videón a tomboló Napunk tízezer kilométer magas plazmanyúlványai és az egymillió Celsius-fokos régiói

A kitörő vulkánba repült egy drón, és végig vette, ahogy elnyeli a kilövellő forró láva

Így fog kinézni a 25 év után feltámasztott legendás Nokia modern változata

További cikkeink a témában