Kicsit bajban lennénk, ha a becsapódás kevesebb mint öt éven belül következne be.

A NASA földközeli objektumokat nyomon követő Bolygóvédelmi Koordinációs Hivatalának vezetője, Lindley Johnson elárulta, mi lenne a protokoll, ha a Föld közvetlen veszélyben lenne egy világvégét jelentő aszteroidabecsapódás miatt.

A földközeli objektumok (Near-Earth Object, NEO) közé tartozik minden olyan objektum, ami a Föld ~50 millió kilométeres körzetében belül keresztezi a bolygónk pályáját – ez nagyjából a Föld és a Nap távolságának körülbelül egyharmada. A Bolygóvédelmi Koordinációs Hivatal szerint több mint 34 ezer különböző méretű ilyen aszteroidát észleltek azóta, hogy a NASA nagyjából három évtizede elkezdte keresni és nyomon követni a bolygónkra potenciálisan veszélyes űrkőzeteket.

Így nézne ki az események sorozata, ha Johnsonnak és csapatának figyelmeztetnie kellene az embereket egy olyan földközeli objektumra, ami komoly veszélyt jelent a Föld lakóira:

  • A csillagászok észlelik a világpusztító aszteroidát.
  • A NASA együttműködést kezdeményez a csillagászok nemzetközi aszteroidafigyelmeztető hálózatával (IAWN).
  • A hálózat véleményezteti a felfedezést a csillagászokkal, hogy pontos döntést hozhassanak arról, valóban veszélyt jelent-e az objektum a Földre és az emberiségre.
  • Amennyiben veszélyesnek találják, a NASA kiadja a figyelmeztető felhívást.
  • Ha az aszteroida az Egyesült Államokat veszélyezteti, akkor a NASA első körben a Fehér Házzal veszi fel a kapcsolatot, ha más országot fenyeget a becsapódás, akkor az ENSZ Világűr Hivatalát értesíti elsőként, hogy az értesítse a többi országot.
  • A vezetők/döntéshozók pedig a lehető legtöbb csatornán tájékoztatják a lakosságot a várható katasztrófáról – például televíziós műsorokon keresztül és mobiltelefonos értesítésekkel.

Az egyik bolygóvédelmi stratégia az lenne, hogy egy aszteroida-eltérítő űrszondát vezetnének neki az űrkőzetnek, hogy letérítsék a pályájáról – 2022-ben már tesztelték is ezt a rendszert:

Ezt látta az aszteroidába csapódó bolygóvédelmi űrszonda az utolsó pillanatokban

22 ezer km/órás sebességgel csapódott bele a kisbolygóba a Földtől nagyjából 11 millió kilométerre.

Johnson elárulta, ha a becsapódás kevesebb mint öt éven belül következne be, a NASA nem lenne felkészülve egy eltérítő küldetés indítására, ebben az esetben rakétát vagy más fegyvert vetnének be az aszteroida megsemmisítésére vagy a pályájáról való letérítésére. Szerencsére az IAWN éles szemmel figyeli a földközeli objektumok állapotát, így nagyon valószínűtlen, hogy öt évnél kevesebb időnk lenne a figyelmeztetés kiadására.

(Forrás: Daily Mail, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Felvételen, ahogy egy galaxis elszívja egy másik galaxis anyagát

Csak ritkán tudnak ilyen felvételt készíteni.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés