Csak ritkán tudnak ilyen felvételt készíteni.

A galaxisok gyakran kölcsönhatásba lépnek egymással: összeolvadhatnak, összeütközhetnek, vagy egyszerűen csak elhaladhatnak egymás mellett, mindez pedig jelentős hatással van alakjukra és szerkezetükre is. Bár ezek az interakciók egészen gyakoriak az univerzumban, csak nagyon ritkán sikerül olyan felvételt készíteni, amin jól kivehető a konfrontációban résztvevő galaxisok egymással való kölcsönhatása – a Hubble űrteleszkópnak sikerült egy ilyen képet rögzítenie néhány éve:

Ezen a felvételen az Arp 282 elnevezésű kölcsönhatásban lévő galaxispár látható, ami az NGC 169 Seyfert-galaxisból (alul) és az IC 1559 galaxisból (felül) áll

Amikor két galaxis kölcsönhatásba lép egymással, az árapályerők* hatására gáz, por, sőt egész naprendszerek indulnak el az egyik galaxisból a másik felé. A fenti felvételen pedig pontosan ez látható, vagyis az, ahogy finom anyagáramlatok alakultak ki, amik összekötik a két galaxist.

*Az árapályerők akkor lépnek fel, amikor egy objektum tömegvonzása, azaz gravitációja egy másik objektum torzulását vagy megnyúlását okozza. Az árapályerők iránya a kisebb tömegű objektumtól távolodik, és a nagyobb tömegű objektum felé tart.

(Forrás: Hubble, fotó: ESA/Hubble & NASA, J. Dalcanton, Dark Energy Survey, DOE, FNAL/DECam, CTIO/NOIRLab/NSF/AURA, SDSS Acknowledgement: J. Schmidt)

Ez is érdekelhet:

Ezt látni 150 millió fényévre a Földtől

Egy csillag robbanásszerű halálának volt az otthona.

Így néz ki, amikor egy csillag felfalja az egyik bolygóját

Ez vár a Földre is, de az még kicsit odébb van.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
4% Kevesebb mint egy éve
14% 1-3 éve
21% 4-7 éve
16% 8-10 éve
45% +10 éve