Ez vár a Földre is, de az még kicsit odébb van.

Még 2020-ban a kutatóknak (először) sikerült megfigyelniük*, ahogy a Napunktól 12 ezer fényévnyi távolságra a (Sas csillagkép közelében) a ZTF SLRN-2020 nevű Nap-szerű csillag felfalja az egyik közelében keringő, Jupiter-szerű bolygóját.

*A csillagászok arra figyeltek fel, hogy az ominózus csillag a korábbi fényessége több mint százszorosára fényesedett 10 napra, majd hirtelen elhalványult, amit egy hosszabb, hűvösebb fényű szakasz követett. Az adatok elemzéséből arra a következtetésre jutottak a szakértők, hogy ilyen akkor lehetséges, amikor a csillag bekebelezi egyik bolygóját.

A szakemberek készítettek egy animációt, hogy illusztrálják, miként nézhetett ki a folyamat: előbb a gázbolygó még csak füstölögve köröz a csillagja körül (ekkor veszíti el légkörét, aminek egy része elnyelődik a csillag légkörében, egy másik része pedig kilökődik az űrbe), majd a lecsupaszított bolygó belezuhan a csillag közepébe, ami aztán a látható felfénylést is okozza – egyébként a Földre is ez vár nagyjából ötmilliárd év múlva, amikor a Napunk vörös óriássá duzzad, és felfalja a Naprendszer négy belső bolygóját, azaz a Merkúrt, a Vénuszt, a Földet és a Marsot.

(Forrás: NASA, National Geographic, fotó: )

Ez is érdekelhet:

Így néz ki 1,5 milliárd kilométeres távolságból a Földünk és a körülötte keringő Hold

Durva, hogy a Szaturnusztól is látható még a bolygónk és állandó kísérője.

Brutális, mire képes a Föld mágneses mezője

Köszi, hogy vagy, mágneses mező!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez nem egy horrorfilm, hanem a valóság: hamarosan jöhetnek az agy nélküli emberi klónok egy startup szerint

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
7% Igen, tetszett.
30% Igen, de csalódás volt.
19% Még nem, de megnézem.
44% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés