A kínaiak már 2014 óta tesztelik a HGV-t (Hypersonic Glide Vehicle, hiperszonikus siklógép), amely egy olyan új típusú fegyverrendszer, amelytől még az Egyesült Államok vagy Oroszország is joggal tarthat. Tavaly novemberben is volt két teszt, ezúttal pedig ismét erőpróbának vetették alá a DF–17 típusú rakétamodellt.

A HGV is képes arra, hogy robbanótöltetet juttasson el egy távoli célpontig, a döntő különbség viszont a hagyományos és a jelenleg tesztelt fegyverrendszer között az, hogy ez sokkal alacsonyabban és gyorsabban repül, így lényegében a mai rakétavédelmi rendszerek nem szúrnák ki azt. Legalábbis jelen állás szerint, amíg ott is meg nem történnek a szükséges fejlesztések.

Sok szakértő kivédhetetlennek tartja a HGV-t

Feltételezések szerint 2020-ra válik bevethetővé a védelmi rendszert kicselező rakéta, amelynek hatótávolsága 2000 és 2500 kilométer közötti, és akár a hangsebesség tízszeresével is repülni tud. A hiperszonikus siklót alacsony pályája és hatalmas sebessége miatt több amerikai szakértő is kivédhetetlennek tart, és csak reménykedni tudunk benne, hogy semmi esetre sem jut az észak-koreaiak kezére. Szerencsére a két ázsiai állam között már korántsem olyan baráti a kapcsolat, mint régen:

Egyszerűen hülyét kapunk ettől az észak-koreai hídtól

Ezen a hídon tuti nem szeretnél Kínából Észak-Koreába átjutni.

(forrás: AerotechEndadget)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Leállnak a Wizz Air rendszerei a hét közepén

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés