Eddig azt sem tudtuk, hogy a Honda gyárt guruló széket, most meg kiderül, hogy már a modellfrissítésen is túl vannak. Vigyázz, kész, röhög.

A magunk részéről ha valamilyen Honda-járművet a lábunk közé kéne kapnunk, akkor sokkal inkább egy Honda CBR-re szavaznánk, mint egy 6 km/h-val süvítő irodai székre, igaz, előbbivel nem nagyon lehet szépen venni a kanyart a folyosó végén. Merthogy az UNI-CUB β kifejezetten erre lett kitalálva, vagyis beltéri használatra, így érthetővé válik az is, miért csak hat kilométert lehet vele megtenni egy feltöltéssel.

A tavaly bemutatott eredeti széket a Honda a vásárlók visszajelzései alapján fejlesztette tovább, így az valamivel alacsonyabb lett, viszont továbbra is van benne testtömeggel irányítható mindenirányú kormányzási rendszer és dőlésszabályozó is.

A Hyundai E4U-nál mindenképpen esztétikusabb, ezt el kell ismernünk, és már alig várjuk, hogy a Top Gear stábja megszimatolja, és rendezzenek vele egy jó kis versenyt a BBC folyosóin, mint anno a Peel P50-nel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Olyan csillagászati jelenség jön, amit eddig mindössze egyszer sikerült megfigyelni

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés