A Honor MagicWatch 2 küllemre és képességre is ugyanazt hozza, mint a Huawei legújabb okosórája, de annál jóval kedvezőbb áron.

Nem is volt olyan régen, amikor tavaly alaposan kiveséztük a Huawei Watch GT-t, amiről többek között azt írtuk: "A Huaweinek sikerült megtalálnia azt a vékony határvonalat, ami már egy teljesen átlagos ember számára is érdekes lehet, de még egy profi sportolónak is használható, és mellé raktak néhány olyan funkciót, ami határozottan kényelmesebbé teheti a hétköznapjainkat. Az eredmény egy olyan óra, ami pontosan annyit tud, amennyit egy okosórának ma tudnia kell, se többet, se kevesebbet." Azóta a kínai gyártó bemutatta az óra folytatását, a Watch GT 2-t, aminél apróbb változtatásokkal csiszolták tovább a meglehetősen jól összerakott elődöt. Hogy hogy jön ide a Huawei? Hát úgy, hogy január vége óta Magyarországon is kapható a Honor MagicWatch második kiadása, ami kifejezetten barátságos, 68 ezer forintos áron hozza ugyanazt, amit a Watch GT 2.

Ez annyira szó szerint értendő, hogy a két készülék között még kinézetre is nehéz lenne különbséget tenni. A MagicWatch 2 megörökölte a Huawei okosórájának látványos kinézetét, és egy minőségi bőrszíjat is kapott. A Honor órája két méretben, 42 és 46 milliméteres átmérővel érkezik, amelyek között van különbség az akksiban, a kijelző méretében és felbontásában is. Mivel nálunk a nagyobbik modell járt, így mostantól értelemszerűen erről lesz szó.

A Huawei (azaz a Honor) szerencsére nem változtatott az óra kezelésén, azt továbbra is a két oldalsó koronával, valamint az ujjunkkal tudjuk kezelni. Általában az utóbbi a praktikus, hiszen az 1,39 colos, 454x454 pixeles OLED kijelző kényelmesen nagy, nem kell attól félnünk, hogy véletlenül mellényomunk.

Hogy Honor készülékről van szó, az leginkább a választható számlapok fiatalos dizájnjában érhető tetten, van itt minden infantilistől a szürreálison át a kellemesen letisztult, modern megjelenésű számlapig. Attól azért nem kell tartanunk, hogy gimi felett mar kiröhögnek egy ilyen órában, az alap számlap például a barna bőrszíjjal kifejezetten komoly, minőségi benyomást nyújt.

A MagicWatch 2 nem csak küllemében hasonlít megtévesztésig a Watch GT 2-höz, de teljesítményben és funkciókban is ugyanazt kapjuk. A telefonba SIM-kártyát nem rakhatunk, de Bluetooth-kapcsolattal intézhetünk vele telefonhívásokat, emellett hallgathatunk zenét, csekkolhatjuk az értesítéseinket és az időjárást és ébresztőt is beállíthatunk. Utóbbi az egyik olyan ok, ami miatt kifejezetten jó ötlet okosórában aludni, hiszen az óra idegesítő sípolás helyett lágy rezgésekkel ébreszt minket, ráadásul azt is beállíthatjuk, hogy akkor kezdjen hozzá, amikor éppen nem alszunk túl mélyen.

Erre a MagicWatch az alvásfigyelő funkciónak (TruSleep) köszönhetően képes, ami a pulzusunk, a légzésünk és egyéb tényezők alapján pontosan tudja mérni, hogy alszunk-e, és ha igen, éppen milyen mélyen. Reggel ezekről az adatokról részletes jelentést is kapunk, láthatjuk például, hogy mikor aludtunk el vagy hogy mennyi időt töltöttünk mélyalvásban, ezek alapján pedig az óra személyre szabott jó tanácsokat is oszt, hogy javítani tudjunk az alvásunk minőségén.

Legalább ilyen részletesek az óra fitneszfunkciói is, ami egyértelműen a MagicWatch 2 legnagyobb erőssége. A Honor okosórája a Watch GT2-höz hasonlóan képes a folyamatos pulzusmérésre, a GPS-szel pedig a helyzetünket is (többé-kevésbé) pontosan határozza meg, így rendkívül részletes információkat kapunk valós időben. Az óra sokféle mozgásformát tud mérni a futástól a biciklizésig, a triatlontól a nyílt vízi úszásig, hegymászástól a sétálásig. Sportolás közben folyamatosan jelzi, hogy a pulzusunk éppen milyen tartományban van (ehhez akár határértékeket is beállíthatunk), hogy milyen sebességgel mozgunk, hány kilométert tettünk meg, és egyéb hasznos infókat, az edzés végeztével pedig készít egy részletes jelentést az elvégzett munkáról, amiből azt is megtudhatjuk, hogy mennyit fejlődtünk és hogy hány óra pihenésre van szükségünk a teljes regenerációhoz.

A MagicWatch viszont nem csak azoknak hozhat minőségi javulást, akik aktívan sportolnak, hiszen az óra számos más, hasznos egészség-funkcióval rendelkezik: szól, ha túl sok ideje ülünk egy helyben, képes megmérni a stressz-szintünket, és ennek megfelelően légzésgyakorlatokat ajánlani, van benne stopperóra, légnyomásmérő, iránytű és zseblámpa is.

A Honor MagicWatch tehát valóban annyira hasonlít a Watch GT 2-re, hogy ha nem a Huawei leányvállalata gyártaná, akár egy az egyben koppintásnak is nevezhetnénk. Ez jelen esetben azt jelenti, hogy a Honor okosórája is igencsak kiterjedt, okosan összeállított fitneszfunkciókkal rendelkezik, amik bárkinek meghozzák a kedvét a mozgáshoz, de azért nem sütnénk rá határozottan a "sportóra" bélyeget. A MagicWatch 2 képességeiből ugyanis azok is sokat profitálhatnak, akik nem mozognak rendszeresen, és mivel emellett kifejezetten szép, és kategóriájában olcsó óráról van szó, így szerintünk bárki számára jó választás lehet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyen sebességgel kellene utaznia a Mikulásnak, hogy az összes ajándékot időben kézbesítse

A Hubble belenézett egy szörnyetegként tomboló fekete lyuk torkába, és ezt látta

Kiderült, hogy a karácsonyi dalok káros hatással vannak a mentális egészségünkre

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés