Origamiként lehet széthajtani, majd elcsomagolni a Sego Innovations hordozható napelemes töltőjét, ami intenzív, zavartalan napsütés esetén a semmi közepén is nagyon hamar feltöltheti elektromos készülékeinket.

Az 1,4 kg-os eszköz a különleges kialakítása révén kényelmesen elfér bármelyik hátizsákban.

Monokristályos napelemcellákból épül fel, és megfelelő napsütés esetén akár 25 watt leadására is képes lehet – ami akár egy okostelefon gyorstöltésre is elég.

A hatszög alakú panel kibontottan 0,24 négyzetmétert foglal, és ügyesen ellenáll az időjárási viszontagságoknak, valamint az UV-sugárzásnak is. A csomaghoz jár egy többlábú állvány is, amellyel egyenetlen terepen is könnyedén, stabilan rögzíthetjük a napelemes töltőt.

A hátoldalán található az USB–C-s töltőkimenet, ahova be kell dugnunk a töltendő készülékeinket – arra azonban érdemes ügyelni, hogy ezeket érdemes óvni a tűző napsütéstől. A gyártó ígéretei szerint

a napelemes töltő egy okostelefont egy-két, míg egy táblagépet három-négy óra alatt tölt fel ideális körülmények között.

Az eszközből eddig csak egy prototípus készült, de a cég már dolgozik azon, hogy hamarosan kereskedelmi forgalomba kerülhessen.

Ezek is érdekelhetnek:

Felfoghatatlan számítási kapacitása lesz a kontinens egyik legerősebb szuperszámítógépének

Másodpercenként több mint 1 trillió művelet végrehajtására képes, ez pedig az EU teljes lakossága mobiltelefonjainak számítási kapacitásához hasonlítható számítási teljesítmény.

350 forintos megoldás az ellenszere a milliárdokból kifejlesztett lézerfegyvereknek

Egy közönséges anyag lehet az amerikai hadvezetés legnagyobb bosszúsága.

(Forrás: HVG, Interesting Engineering)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Kiszámolták, melyik lesz 2026 legrosszabb napja

Az Apple eltüntetheti az iPhone-ok egyik legfeltűnőbb kompromisszumát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.