Egy közönséges anyag lehet az amerikai hadvezetés legnagyobb bosszúsága.

Miközben az Egyesült Államok haditechnológiai kutatói dollármilliárdok ráfordításával azon dolgoznak, hogy kifejlesszék a lézerfegyvert, amit földön, levegőben és vízen is be lehet vetni akár a ballisztikus rakéták megsemmisítésére is (drónokat már sikerült), addig a Pekingi Technológiai Intézet szakemberi megtalálhatták a lézerfegyverek filléres ellenszerét.

Legalábbis a hongkongi The South China Morning Post azt írja, hogy a kínai kutatók fenolgyantát (BPR) néhány szervetlen vegyülettel keverve megalkottak egy olyan anyagot, ami az első kísérletek eredményei alapján kifejezetten hatásosan ellenállt a lézersugaraknak, ugyanis az anyaggal 2,5 milliméter vastagon bevont minták sértetlenek maradtak a 15 másodpercen át tartó katonai fegyverminőségű lézersugár támadásaival szemben.

A BPR ráadásul még olcsói is, a kínai ipari adatok szerint az elmúlt években átlagosan  mindössze 7 jüanba, azaz 1 amerikai dollárba, vagyis 345-350 forintba került egy kilogramm BPR

– megjegyeznénk, hogy Kína a világ legnagyobb BPR-gyártója, egy gyár évente több százezer tonna BPR-t képes előállítani.

A munkacsoport vezetője, Gao Lihong professzor szerint még néhány módosítás szükséges, hogy a közönséges BPR-t megbízható felhasználású nagy energiájú lézer elleni védőbevonattá alakítsák, de mint mondja (az Ordnance Material Science and Engineering című kínai folyóiratban május közepén megjelent, lektorált tanulmányban):

„Ez a megoldás alacsony költségű nyersanyagokat használ, a gyártási folyamata egyszerű, mindemellett pedig nagyon nagy teljesítményű.”

(Forrás: The South China Morning Post)

Ez is érdekelhet:

Videón, ahogy lézersugarak jelennek meg Japán egén

A NASA szerint nagy dolognak lehettünk a szemtanúi.

Kitálalt egy amerikai titkosszolgálatos: földön kívüli járműveket birtokol az USA

Több aktív és nyugalmazott hírszerzési tisztviselő is megerősítette állítását.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés