Mert minden benne van magában a VR-sisakban, mégis majdnem annyit tud, mint a Vive.

A Vive Focus névre keresztelt szemüveg persze nem világújdonság, hiszen az Oculus már októberben bemutatta a saját all-in-one VR-sisakját, viszont a HTC szemüvege legalább két szempontból mindenképpen jobbnak tűnik, mint a nagy konkurensé:

  • egyrészt, a Vive Focus a Vive-hoz hasonlóan mozgásérzékelős, ami nem elhanyagolható szempont, mivel ezeknek a sisakoknak a legnagyobb előnye a "normál" VR-sisakokhoz képest, hogy nem kell a vezetékekkel bajlódni, így teljesen szabadon mozoghatunk bennük.
  • másrészt, a HTC az Oculus-szal ellentétben annyit legalább elárult, hogy a sisakban Snapdragon 835 proci lesz, vagyis a teljesítménye várhatóan egy mai csúcstelefon szintjén fog mozogni (persze lehet, hogy az Oculus Go VR-é is, de erről egyelőre semmit nem lehet tudni).

A HTC ezen kívül elég szűkszavú volt a sisakot illetően, csupán annyi derül ki róla, hogy lesz hozzá mozgásérzékelős kontroller is, ami kicsit egyszerűbb, mint a sima Vive-é, de nagyjából ugyanannyit tud. A kijelző felbontásáról és látóteréről viszont egyelőre semmit nem árultak el, mint ahogy arról sem, hogy mikor és mennyiért lehet majd kapni a Vive Focust.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés