Lady Gagával teszteltük a Huawei 6,1 colos kijelzőjű óriástelóját, amely bírja az ütést, de a működéséhez cellux is kell.

Bár a tesztnek azzal az előfeltevéssel futottam neki, hogy a 6,1 colos kijelző túl nagy egy telefonnak, ebben utólag már egyáltalán nem vagyok olyan biztos: tény, hogy a Mate-et máshogy kell használni, mint egy normál telót, de ez csak akkor lenne zavaró, ha a kényelmetlenségekért cserébe nem kapnánk semmit. Viszont kapunk, mégpedig egy szinte tökéletes szórakoztatóelektronikai eszközt, a szó szoros értelmében: a Mate-tel a filmnézés, a játékok, de még az egyszerű olvasás is sokkal nagyobb élmény, mint egy hagyományos telefonon, ez pedig valószínűleg sokaknak megéri a méretéből fakadó kellemetlenségeket.

Kétkezes darab

Kellemetlenségek alatt elsősorban arra gondolok, hogy a Mate-et jóformán lehetetlen egy kézzel kezelni annak ellenére, hogy a Huaweinél sokat dolgoztak a probléma megoldásán. A billentyűzetet lekicsinyítő és a képernyő jobb vagy bal oldalára rendező egykezes funkció jó szándékkal is legfeljebb félmegoldásnak nevezhető, így elkerülhetetlenek azok a helyzetek, amikor a telefon használatához mindkét kezünkre szükségünk van. Ez első nekifutásra eléggé zavaró, de egy idő után egészen hozzá lehet szokni.

A telefon 163,5x85,7x9,9 milliméteres méreteivel egyébként sok probléma nincsen, a nadrágzsebben kényelmesen elfér, nem zavaróan nehéz (200 gramm) és telefonálni is könnyen lehet vele (hosszra kevesebb mint három centi eltérés van a Samsung Galaxy S4-hez képest).

A tepsi szépsége

Bár a Mate tulajdonképpen egy műanyag tepsi, külsőre mégsem kelt rossz benyomást – elölről leginkább semmilyet, de egy ekkora telefon esetében a téglalap forma kifejezetten praktikus. A keret kicsit vastag, ami főleg a telefon alján érthetetlen, hiszen a fizikai gombok eltűnésével ez a rész teljesen kihasználatlan maradt. A fekete műanyagot ügyesen feldobja a telefon oldalán végigfutó fémkeret, a ránézésre bőrre emlékeztető, finom tapintású műanyag hátlap pedig egészen minőségi benyomást kelt. A kínaiaknak még arra is volt gondjuk, hogy a kamerát egy fémkarimával keretezzék, ez tehát csillagos ötös.

Jó pont, hogy a kijelző törésálló Corning Gorilla Glassból készült, amelynek képességeit a csomagot kézbesítő kolléga volt szíves rögtön a telefon átadásakor demonstrálni, így az már biztos, hogy a linóleum padló másfél méter magasból tényleg nem tesz kárt a telefonban.

A Huawei drágább készülékeihez hasonlóan a Mate is unibody kialakítású (magyarul nem szétszedhető), amivel nem is lenne semmi gond, ha az oldalán található microSD kártya slotjának tetejét nem celluxszal kellett volna leragasztanom, hogy végre a helyén maradjon. Talán nem kell részleteznem, milyen kellemetlen ez egy olyan gyártónak, amely az elmúlt éveket mással sem töltötte, mint hogy megpróbálja magáról levakarni a vastagon rászáradt "kínai" jelzőt, de fórumokon utánaolvasva és más tesztelők véleményére hagyatkozva úgy tűnik, nem általános problémáról van szó.

Lady Gaga is megtapsolná

A Mate kijelzője hozza a felső-középkategóriában elvárható szintet, vagyis egy jó minőségű, nagy betekintési szögű IPS+ kijelzőt kapunk 1280x720 colos HD felbontással. A 241 ppi-s pixelsűrűség nem tűnik annyira soknak, de a gyakorlatban elég jól néz ki, a silányabb kijelzőknél gyakori szőrösödés alig tapasztalható, tehát tulajdonképpen egy átlagos minőséget kapunk az átlagosnál jóval nagyobb méretben.

A jókora méretű képernyő önmagában persze semmit nem érne, ha egy VGA felbontású filmet is csak képregény-üzemmódban tudnánk rajta megnézni. A Huawei az Ascend P6-hoz hasonlóan a Mate-nél is a saját, HiSilicon K3V2 architektúráját használta, amelyben egy négymagos, 1,5 Ghz-es órajelen pörgő Cortex–A9 procit és egy 16 magos Vivante GC4000 grafikus chipet találunk, 2 GB RAM-mal és 8 GB belső tárhellyel megtámogatva.

A számok elég ígéretesek voltak, de persze muszáj volt a gyakorlatban is kipróbálni, hogy hasít a telón a full HD tartalom, ezért fel a YouTube-ra és katt az első videóra... nem kellett volna, Lady Gaga Applause című vetkőzős magánszáma meglepően borzalmas ebben a méretben, a telefon viszont csont nélkül vitte a vidit, és később az SD kártyára felmásolt filmek sem okoztak neki problémát.

A főmenünek lőttek

A telefonon a G510-hez és a P6-hoz hasonlóan a Huawei teljesen egyedi Emotion UI-ját találjuk, amely minden eddiginél látványosabb formában tér vissza: 16 különböző téma beállítás – amelyekkel az ikonok kinézetétől a nyitóképernyőig mindent az ízlésünknek megfelelően szabhatunk át –, látványos lapozási animáció, ötletes, az időjárásnak megfelelő időjárás-alkalmazás, és a bőséges RAM-nak köszönhetően gyors, akadásmentes működés.

A felhasználói felület legnagyobb előnye, hogy az iOS-hoz hasonlóan a Huawei egyoldalúan kiszavazta a telefonból a főmenüt, így az alkalmazásokat a főképernyőn rakosgathatjuk mappákba, ami jóval átláthatóbbá és kényelmesebbé teszi a telefon kezelését. Kis negatívum, hogy a telefonon csak 4.1.2-es Jelly Bean fut, pedig ennél a kategóriánál azért már elvárható lenne, hogy a legfrissebb operációs rendszert kapjuk. Ez mondjuk nem Huawei-specifikus probléma, nevesebb gyártóknál is előfordul, hogy nem igyekeznek a legújabb Androidot rakni a telefonra.

Felhő és egyéb okosságok

Programokból elég bőséges mennyiséget kapunk, köztük egy okos, feliratok kezelésére és mkv formátum lejátszására is képes videólejátszót (TPlayer), egy multimédiás tartalmak wifin keresztüli megosztására használható alkalmazást (DLNA), egy meglehetősen okos, bár az rtf formátumot nem támogató office programot (Kingsoft Office), egy nagyjából a Windows Movie Makerrel egy súlycsoportba tartozó videószerkesztőt, és az Airsharing programot, amellyel fájlokat oszthatunk meg a Huawei felhőszolgáltatásán keresztül.

Emellett persze a telefonon ott sorakoznak a szokásos programok is FM-rádiótól a biztonsági mentésen keresztül az elemlámpáig – utóbbinak kis hiányossága, hogy a fényerőssége nem változtatható, pedig már a G510-hez is háromfokozatú zseblámpát kaptunk.

A felső lehúzható menüben találjuk a nagyon dizájnos, de mérsékelten kezelhető profilválasztót, mellette pedig a wifi, GPS, fényerő és egyéb gyorsgombokat, amelyeket kedvünk szerint variálhatunk.

Tinilányoknak nem való

A nyolc megapixeles kamera a kategóriájában átlagos minőségűnek számít, ahogy viszont a fotókon is látszik, összességében elég jó képeket lehet vele kattintani. Egy fapadosabb digitális gép kiváltására szerintem tökéletesen alkalmas, bár a telefon méreteiből fakadóan egy dedikált fotógomb nagyon indokolt lett volna. Az Apple-nél viszont fellélegezhetnek, az egy megapixeles frontkamera minősége ugyanis eléggé borzalmas, így a selfie-zésre gerjedő tinilányok egy darabig még biztosan nem fogják Huaweire cserélni az iPhone-jaikat.

Videókat full HD-ban, 30 fps sebességgel tudunk rögzíteni. A képstabilizáló jól végzi a dolgát, az autófókusz sem jön úgy zavarba, mint mondjuk a G510-nél, folyamatos forgás mellett is mindig tudja, hova kell nézni, bár enyhe akadozás azért érzékelhető és a vonalélesség sem az igazi.

A telefon adatátviteli képességeire az LTE és az NFC szabvány hiányán kívül nem lehet panasz, az a/b/g/n wifi hotspotként is használható, a GPS könnyen talál jelet, ezen kívül 4.0-á Bluetooth-t és 2.0-ás microUSB-t is kapunk. A mobil adatforgalom maximális letöltési sebessége 21 Mbps, a feltöltési sebessége pedig 5,76 Mbps, tehát a sebességre nem lehet panasz.

A fizikusok nem esznek sokat

Mivel a Mate-nek alapvetően nem sok értelme van, ha nem használjuk ki a nagy képernyő adta előnyöket, azaz nem játszunk és filmezünk rajta aktívan, a kínai gyártó egy megfelelően nagy, 4050 mAh-os akkumulátorral támogatta meg ezen törekvéseinket, amellyel a teló lazán talpon marad egy–két napot (egy húszperces Big Bang Theory-epizód konkrétan három százalékot evett meg az akksiból). A nagy akkumulátor egyetlen hátránya, hogy a töltésére is rá kell szánni az időt, a számítógépre dugva a telefont kereken tíz óra alatt tudtam csontra feltölteni.

A Huawei biztos utakon haladt a Mate tervezésekor, hiszen az óriástelefon szinte összes paramétere megegyezik a remekül összerakott Ascend P6-tal, leszámítva persze a kijelzőt, amely egyszerre jelent előnyt és hátrányt a hagyományos telefonokhoz képest. Kategóriájában viszont egy szinte tökéletes készüléket kapunk, alig több mint százezer forintért (a Telenornál 106 ezer forint listaáron), így aztán nyugodtan megajánlom neki a négy csillagot.

És ezt olvastad már?
Bizalomgerjesztőnek tűnik a Google okosórája, és a róla érkezett infó is