A Huawei Mate 10 eddig is nagyon izgalmasnak ígérkezett, de a rengeteg kiszivárgott infó mellett most már azt is tudjuk, hogy fog kinézni.

Az október 16-án érkező telóról Evan Blass osztott meg Twitteren egy hivatalos képet, ezek alapján pedig a telefon elég komoly változáson ment keresztül az elődjéhez képest. Ami biztos:

  • Az idei csúcskategóriás telefonok nagy részéhez hasonlóan a Mate 10 is szinte keret nélküli kijelzővel érkezik.
  • Mivel a hírek szerint a kijelző mérete nem, vagy csak minimálisan lesz nagyobb, mint a Mate 9-é, így maga a telefon várhatóan kisebb lesz, mint az elődje.
  • Visszaköszön az iPhone X-ben látott megoldás, vagyis a két kamera (ami valószínűleg 20 és 12 megapixeles lesz) egymás alatt helyezkedik el.

Bár a képen nem látszik, de a kameráról érdemes megjegyezni, hogy mindkét lencse f/1.6-os rekeszértékű lesz, vagyis az eddigieknél is jobban fognak muzsikálni gyatra fényviszonyok között (ami azért nem kis szó).

A képen amúgy elvileg a hatcolos kijelzővel érkező Mate 10 Pro látható, amin az ujjlenyomat-olvasó a telefon hátlapjára került, így alul is egészen vékony lesz a kerete, és a hírek szerint

6 valamint 8 GB RAM-mal is kapható lesz.

Ettől némileg eltér az 5,9 colos kijelzővel érkező sima Mate 10, aminek az ujjlenyomat-olvasója a telefon előlapján lesz, ám memóriából ez sem szenved hiányt, 4 és 6 GB RAM-mal is elérhető lesz majd.

A Huawei következő telefonjával kapcsolatban a rengeteg kiszivárgott információ ellenére is sok a kérdőjel, arról például eléggé ellentétes információk szivárogtak ki, hogy az összes telefon LCD-kijelzővel érkezik-e, vagy a Mate 10 Pro (a tavalyi Mate 9 Pro és Porsche Design telókhoz hasonlóan) AMOLED-kijelzőt kap.

Ennél is izgalmasabb, hogy mit tud az új Kirin 970 proci, amelyben

külön segédprocesszor (NPU, Neural Processing Unit) gondoskodik a mesterséges intelligenciával kapcsolatos feladatokról,

de hogy ez pontosan miben fog megnyilvánulni, arról egyelőre csak sejtéseink lehetnek.

Az biztos, hogy a Huawei nagyon magabiztos az újítással kapcsolatban, a legújabb teaser videóban például odáig merészkedtek, hogy a Mate 10 nem egy okostelefon, hanem egy valóban gondolkodó gép.

Bár ez azért enyhe túlzásnak tűnik, de az eddigi infók alapján a Mate 10 tényleg rengeteg területen fogja hasznosítani a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás lehetőségeit a fotók készítésétől kezdve a tárgyak azonosításán keresztül az azonnali, offline fordításig, így a két hét múlva esedékes bemutató elég izgalmasnak ígérkezik.

És ezt olvastad már?
Egy professzor elárulta, mi az egyetlen dolog, amit semmiképp se csinálj aszteroidabecsapódáskor