Marc Cornell, az amerikai légierő veterán pilótája húsz évvel ezelőtt veszítette el a látását. A férfi azóta csak elmosódott foltokat látott a világból, azonban az eSight technológiának köszönhetően a közelmúltban gyökeresen megváltozott az élete: húsz év után végre megpillanthatta régi barátait – életében először. A reakciója egészen megindító.

Az eSight szemüveget nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy látáskárosultaknak kitalált hallókészüléket, amellyel az úgynevezett "legally blind", vagyis részlegesen megvakult emberek esetében érhető el komoly fejlődés. Cornell esetében ez azt jelentette, hogy az eddig a világból csak foltokat látó férfi gyakorlatilag visszakapta a látását, annyira legalább is mindenképpen, hogy felismerje a barátai arcát.

Bár a veterán katona érthető módon nagyon elérzékenyült, a humorérzékét azért nem veszítette el: arra a kérdésre, hogy milyen érzés, azt válaszolta, hogy "mintha felnyitották volna a szememet".

Az eSight technológia egyetlen hátulütője, hogy piszok drága: egy ilyen szemüveg nagyjából tizenötezer dollárba (kb. négymillió forintba kerül), de a cég azt ígéri, hogy azokat, akik nem engedhetik meg maguknak a gépet, szponzorok felkutatásával és adománygyűjtés szervezésével is segíteni fogja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

5 dolog, amit talán te sem tudtál a csernobili katasztrófáról

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

Ez volt az első fotó a csernobili atomkatasztrófáról

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni