Már nem a Jupiter a Naprendszer legtöbb holddal kísért bolygója.  

Amerikai tudósok húsz, eddig ismeretlen holdat fedeztek fel a Szaturnusz körül, így a gyűrűs bolygónak már 82 kísérője, azaz holdja van, amivel át is vette a vezetést a Jupitertől (79) a Naprendszerünkben.

A hawaii Mauna Keán található Subaru űrtávcsővel figyelték meg a Szaturnusz eddig ismeretlen holdjait, amelyek mindegyike kábé 5 km átmérőjű. Ezekből 17 visszafelé (retrográd) kering a Szaturnusz körül, a maradék 3 viszont a Szaturnusz forgásával megegyező (prográd) irányban. Az utóbbi háromból két hold mintegy két földi év alatt kerüli meg a gyűrűs bolygót, míg a retrográd bolygó, valamint a prográd bolygó egyike több mint három év alatt ér körül pályáján.

A kutatócsoport vezetője, és egyben a washingtoni Carnegie Tudományos Intézet munkatársa, Scott Sheppard szerint az újonnan felfedezett holdak, legalább három nagyobb égitest szétrobbanásának maradványaiból képződhettek, és azt sem tartja kizártnak, hogy további Szaturnusz-holdak várnak még felfedezésre.

A kutatócsoport egyébként feldobta a labdát, mármint versenyt hirdetett az új holdak elnevezésére, megjegyezve, hogy a skandináv, a kelta vagy az eszkimó mitológia óriásai szolgálhatnak forrásul.

(Forrás: BBC, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

25 milliárd kilométeres mentőakció: veszélyes trükkel mentené meg a NASA az emberiség legtávolabbi űreszközét

5 dolog, amit talán te sem tudtál a csernobili katasztrófáról

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni