Soha nem volt még olyan ambiciózus terv a Nap kutatására, mint a Parker napszonda, amin az amerikai űrhivatal mérnökei már az utolsó simításokat végzik, hogy augusztusban végre elindulhasson hétéves útjára.

Sajna a slusszpoént már lelőttük, vagyis hogy a szonda dolga végeztével, 2025-ben bele fog zuhanni a Napba (rajta azoknak az embereknek a neveivel, akik befizették a nevüket az útra), ám mielőtt ez megtörténne, az űreszköz huszonnégyszer fogja megkerülni a Napot, felbecsülhetetlen információkat szolgáltatva a csillagászoknak.

Utolsó simítások

A 1,5 milliárd dollárba, vagyis négyszázmilliárd forintba kerülő projekt célja a Nap légkörének a tanulmányozása, azon belül is elsősorban a napkorona hőmérsékletének és a napszélnek a vizsgálata. Ehhez a Parker-szondának olyan közel kell jutnia az Naphoz, amilyen közel csak lehet, a legközelebbi ponton kevesebb mint hétmillió kilométerre lesz az égitesttől.

Bár ez még mindig a Föld és a Hold átlagos távolságának a tizennyolcszorosa, de a szonda így is pillanatok alatt megsemmisülne az irtózatos, akár 1400 Celsius-fokos hőmérséklettől, így a szakemberek az egyik utolsó lépésként most olyan különleges hővédőpajzzsal szerelték fel a szondát, ami (a NASA reményei szerint) képes lesz megvédeni a hőtől.

Ha minket kérdezel, az űrszonda a hővédőpajzzsal a tetején leginkább egy hatalmas turmixgépre emlékeztet, de a NASA-nál nyilván nem az volt az elsődleges szempont, hogy menőn nézzen ki.

Ha bejön a NASA húzása, minden eddiginél közelebb kerülhetünk a Naphoz

A Parker Solar Probe űrszonda hétszer közelebb lesz hozzá, mint eddig bármelyik űreszköz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
9% Naná, és nagyon keményen.
40% Igen, de menedzselhető.
51% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés