A hazaszeretet például elengedhetetlen kritérium.

Farkas Bertalan és Charles Simonyi után ismét magyar asztronauta juthat az űrbe, egészen pontosan a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetére valamikor az évtized közepén, hogy a 30-60 naposra tervezett Hunor (Hungarian to Orbit) misszó során világszínvonalú magyar innovációkat teszteljen és egyedülálló kísérleteket folytasson.

A jelentkezőknek természetesen szigorú feltételeknek kell megfelelniük, a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően kiemelt elvárás...

  • a műszaki, természettudományos beállítottság,
  • a magas fokú pszichés terhelhetőség,
  • a felsőfokú angoltudás, valamint az, hogy
  • a jelentkező határozott, elhivatott, öntudatos és kiegyensúlyozott személyiség legyen.

A sor itt természetesen még nem ér véget:

„A nemzeti űrhajós programra jelentkezőknél elengedhetetlen feltétel a valós teljesítmény, a kiemelkedő készségek és a hazaszeretet”

– a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért és űrtevékenységért felelős miniszteri biztosát, Ferencz Orsolyát idéztük.

Múlt hét csütörtökön már el is indult a Hunor nemzeti kutató űrhajós program kiválasztási folyamata, amire 2022. január 31-ig lehet jelentkezni – kizárólag elektronikus úton – ITT.

Eközben...

(Forrás: space.kormany.hu, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is jelen vannak

Készülj, pénteken átbillen a Föld, és jön az év egyik legfontosabb pillanata

Színes egyéniség a középkategóriában a Google Pixel 10a

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés