Azzal már egy ideje képben lehettünk, hogy a Bridgestone airless technológiával készülő levegő nélküli abroncsokkal varázsolná el az autóvezetőket. Azt viszont talán már kevesebben sejtették, hogy a japán abroncsgyártó a bringásokkal is elfeledtetné végleg a pumpát.

A cég még 2011-ben mutatta be az eredetileg katonai járműveknek szánt technológiát, amelyben levegő helyett egy különleges műanyag gyantát használnak. És ezt mi is megcsodálhattuk élőben:

A technológiát eredetileg katonai járműveknek szánták

A Bridgestone-nál viszont úgy gondolták, emelik a tétet: nekiláttak ugyanis annak, hogy kifejlesszék a technológia bringás változatát, és a hírek szerint a japánok már az utolsó simításoknál tartanak.

Az innováció nemcsak azért fantasztikus, mert többé nem szükséges indulás előtt folyton lecsekkolnunk az abroncs állapotát, hanem mert így a klasszikus gumidefekteket is elfelejthetnénk.

Amennyiben a technológia beválik és széles körben elérhetővé válik, azt sem tartjuk kizártnak, hogy a jövőben majd ezek a bringák fognak dominálni a bicikliutakon. De addig is még várnunk kell egy keveset, ugyanis a Bridgestone a tervek szerint csak 2019-ben dobná piacra a fejlesztést.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés