Bár az igazi robotautókat csak 2020 környékére várjuk, egy holland kisváros már idén novemberben elindítja a saját robotautó - vagyis inkább robotbusz - szolgáltatását, ami a turistákat fogja szállítani Wageningen és Ede között.

A svájci fejlesztésű Wepodba egyszerre hatan férnek be, és a robotautóknál megszokott technológiával tájékozódik, vagyis a GPS mellett kamerák is segítik a tájékozódásban, amelyekkel a robotbusz arra is képes, hogy "megtanulja" az útvonalat, és annak esetleges változásait. A busz egyébként mindössze 24 km/h-s sebességgel tud haladni, amivel nagyjából fél óra alatt fogja megtenni a két település közötti távolságot.

Bár a kezdeményezés fantasztikus, egy nagy vesztese mégis van a dolognak: Milton Keynes - egészen idáig ugyanis úgy tűnt, hogy az angliai kisváros lehet az első, ahol a Wepodhoz hasonló robotjárművek megjelennek majd.

 

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés